Hiába jött meg a Model 3, a VW lenne a szegmens királya

2017.07.08. 13:29

Nem hagyta szó nélkül a Model 3 gyártásindítását a Volkswagen vezérigazgatója. A megfizethető árú villanyautók területén a piacvezető szerep megszerzése a konszern célja.

vbre

A Tesla pénteken kezdte meg a széles piacnak szánt, viszonylag olcsó Model 3 tömeggyártását. A Model 3 alapára 35 ezer dollár (csaknem 9,5 millió forint), az eddigi Tesláknál jelentősen alacsonyabb és a villanyautó-piacon sem magas ár. A gyártás beindítása kapcsán a VW márkaigazgatója, Herbert Diess elmondta, ebben a kategóriában, azaz a 30 ezer euró körüli villanyautóknál nekik is vannak ám komoly céljaik. Mint mondja, náluk 2020 lesz az áttörés éve az elektromos mobilitásban, akkor kerül ugyanis piacra a VW nagy reménysége, az elektromos ID, a kezdés után nem sokkal pedig szeretnék, ha a szegmens élére kerülnének.

A Volkswagen pénteken bejelentette azt is, hogy együttműködésre lépett a Kuka robotgyártó vállalattal elektromos és önállóan navigáló autók kiszolgálását végző berendezések fejlesztésére. Az egyik ilyen elképzelés például az, hogy a vezetőnek csak le kell majd parkolnia az autót egy megadott helyen, az akkumulátorok feltöltésével járó minden egyéb feladatot pedig már robotok végezik el. A Kuka nemrégiben került a kínai Midea háztartásiberendezés-gyártó vállalat tulajdonába.