- Magazin
- Hírek
- Frankfurti Autószalon 2015
- mercedes
- project one
- teaser
- lewis hamilton
- amg
- frankfurti autószalon 2017
Az AMG-nél a világbajnok is tolvaj
Az idén ötven éves az AMG, és az ünneplés valószínűleg a Frankfurtban ér a csúcsára, a Project One szuperautó bemutatójával. Ám addig is mutatnak néhány rövid filmet kedvcsinálónak, Lewis Hamiltonnal és néhány legendás AMG modellel.
Egyelőre három ilyet láttunk, ugyanannak a jelenetnek a változataiként. Az elsőn a Vörös Disznót csodálja a tolvajnak öltözött Hamilton. Az AMG karrierjét megalapozó gigantikus versenyautó, a 300SEL 6.3, amelynek a motorját 6,8 literesre fúrták fel, ugyan csak második lett az 1971-es Spa-i 24 óráson. Ám egy olyan autótól, amelyről mindenki úgy vélte, hogy méretei és tömege miatt alkalmatlan a versenyzésre, ez is elképesztő eredménynek számított.
A másik jelenet kerete ugyanaz – Hamilton behatol az AMG-hez – de ezúttal a kalapács becenevű korai utcai modelljüket röfögteti a garázsban. A 300 E 6.0, más néven a kalapács egy W124-es Mercedes 1986-ból, amelybe a W126-osból – az S osztály elődjéből – átemelt, eredetileg 5,6 literres V8-as motor hatliteresre fúrt, 385 lóerős változata került. A legenda szerint ez volt az első utcai szedán, amellyel túl lehetett lépni a 300 km/h-t.
A harmadik filmen az SLS elektromos változatába próbálja bele magát Hamilton. A 416 ezer eurós elektromos sportkocsiból ugyan készült olyan száz példány, de ahogy a világbajnok is megjegyzi, a 751 lóerős villany-sportkocsi megelőzte a korát. Így, bár csupán öt éve, hogy bemutatták, ma már ez is csak történelem.
A régi AMG-k csodálatosak, de amire mindenki vár, az egyelőre a fehér fényben rejtőzik a klipek végén. A Formula-1-ből származó hibrid hajtásrendszerrel érkező rendszámos versenyautó, a Project One még az AMG fél évszázados történetében is messze a legnagyobb vállalkozásnak tűnik, az ígéretek alapján olyan technológiai tüzijáték kell, hogy legyen, amely mellett a jelenleg ismert legdrágább sportkocsik – Bugattik, McLarenek, de talán még az Aston Martin Valkyrie is – szokványosnak látszanak. A várakozásnak azonban nemsokára vége lesz: legkésőbb szűk két hét múlva, Frankfurtban kiderül, hogy mit főztek az AMG fejlesztői.