Meghalt a Peugeot 205 atyja

2018.02.02. 16:36

Életének hetvenhatodik évében elhunyt Gérard Welter. A francia szakember nemcsak formatervezőként alkotott maradandót, hanem Le Mans-i csapatfőnökként is. Igazi ikon volt a Peugeot-nál, tizennyolc éves korától dolgozott a márka kötelékében.

 

Welter egyik első munkája a Peugeot 205-ös volt, az a modell, amely megjelenésekor a márka túlélésének zálogát jelentette. Ha nem lett volna sikeres, könnyen lehet, lehúzhatták volna a rolót. Bár sokan Pininfarinának tulajdonítják a formatervet, az olasz mester valójában csak a kabriót rajzolta meg. A zárt kasznis 205-ös külseje Welter, belseje Paul Bracq műve. Nevéhez fűződik továbbá a 207-es és a 407-es is – többek közt. 2007-es visszavonulása előtt egy évtizeden át ő vezette a Peugeot formatervezési részlegét. Olyan tanulmányautók is a nevéhez fűződnek, mint a 907, az Asphalte, vagy éppen a 908 RC.

Emellett a versenysportban is letette a névjegyét: saját csapata a WM volt, amelynek nevéből a W az ő, az M pedig egy másik dizájner, Meunier nevét jelölte. Később WR, vagyis Welter Racing néven folytatták feleségével Rachellel. C csoportos versenyautókat épített, 1988-ban pedig autójuk, a WM-P88 Peugeot lett a valaha volt leggyorsabb Le Mans-i versenygép. 405 km/h-val száguldott a Mulsanne egyenesben – talán soha nem döntik meg a rekordot, hiszen 1990 óta két sikán lassítja a mezőnyt.

Nyugodjon békében!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.