Bemutatták a villanyos Konát

2018.02.27. 11:57

Néhány nappal a Genfi Autószalonra tervezett élő premier előtt megtartotta az elektromos Kona online bemutatóját a Hyundai. Nemcsak a technika változott a benzinesekhez képest, kicsit átformálták a kis crossover arcát is a koreaiak.

 

A Kona Electricből rögtön kétféle változat is lesz. A gyengébbik 133 lóerőt tud, 39,2 kilowattórás akkumulátorcsomagja háromszáz kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Viszonylag fürge is lesz, ugyanis 9,3 másodperc alatt gyorsul nulláról százra. Az erősebb kereken kétszáz lóerős, forgatónyomatéka 395 newtonméter (ez az adat megegyezik a két kivitelnél), a 0-100 km/h-s sprintet 7,6 másodperc alatt tudja – ez éppen annyi, mint a Toyota GT86 adata. Ebbe 64 kWh-s akkupakkot szerelnek, és állítólag 470 kilométert is képes lesz megtenni egy töltéssel.

Az autó lítium-ionos akkumulátorcsomagját 100 kilowattos gyorstöltővel 54 perc alatt tölthetjük 80 százalékra, sima otthoni aljzatból pedig 9 óra 40 percet vesz igénybe a töltése – legalábbis a nagyobb hatótávú változat esetében. A kisebb hatótávúnál a gyorstöltéshez szükséges idő ugyanannyi, lakossági árammal viszont 6 óra 10 perc alatt lehet feltölteni.

Ami a külsőt illeti, a benzinesekhez képest finoman átformálták a Konát. Egyrészt eltűnt a fölöslegessé vált kipufogó, másrészt pedig az orr-részt is módosították, különös tekintettel a maszkra. A töltőcsatlakozót a Hyundai-embléma mellett nyíló ablak alá rejtették. A lökhárítókat a kedvezőbb aerodinamika érdekében kissé átfaragták.

Odabent digitális műszeregységet, alapáron hét-, opcionálisan nyolccolos központi kijelzőt kapunk. Az első ülések fűtöttek és szellőztetettek, minden irányban elektromosan állíthatóak. A fűthető kormány feláras extra. Vezetéstámogató extrákkal is megszórták rendesen a Kona Electricet: adaptív tempomat, sávtartó és sávközéptartó, mögöttesforgalom-figyelő és automata vészfék is jutott bele.

A dél-koreai márka 2025-re azt a célt tűzte ki, hogy 16 részben vagy teljesen villanyos modell szerepeljen a kínálatukban. Ennek a palettának lesz tagja a Kona Electric is. Árak egyelőre nincsenek, élőben a márciusi Genfi Autószalonon láthatjuk először az elektromos crossovert.