Átalakul a Jeep Renegade
Az idén már négy éves a legkisebb Jeep, így megejtik rajta a kötelező modellfrissítést. Kívül apróságok változnak csupán, viszont itt bukkannak fel először a Fiat legújabb benzinmotorjainak Európába szánt változatai.
A frissítés kapcsán változtattak a lökhárítók kialakításán, a hűtőrács színezésén, és olyan részleteken, mint az első oldalindexek, amelyek az új modellen fehér burát kapnak. A módosítások alapvetően nem nagyon befolyásolják a Renegade karakterét, épp csak ahhoz lesznek elegendőek, hogy ismét újként hirdethessék a típust néhány hónapig.
A forradalom a motortérben zajlik: az eddig használt benzinmotorokat újak váltják. Az 1,6 literes, még a Chrysleren keresztül az első generációs Minitől örökölt E.torq motor helyett egy 120 lóerős, ezres háromhengerest kínálnak majd, az 1,4 literes Fire turbómotort pedig a háromhengeres testvére, az 1,3 literes négyhengeres váltja, amely 150 és 180 lóerős változatban lesz elérhető.
Az 1,6 és 2 literes dízelmotorok egyelőre maradnak, ami nem meglepő, hisz a Fiat-Chrysler korábban már jelezte, hogy ezek továbbfejlesztését nem folytatja a jövőben.