Nagyot változik ötödik szezonjára a villanyos formulaautó-széria, a Formula-E, sok versenyautó lett felesleges hirtelen. A szervezők nem akarják, hogy a nyakukon maradjon, inkább kiárusítják a készletet.

2014-ben indult az autósport első valamire való nemzetközi villanyautós sorozata, a Formula-E. A széria kezdetek óta a Dallara által tervezett, de a Spark Racing Technology által épített versenyautókat használt. A teljes mezőny ugyanazt, az autók pedig a sorozat alapítójának, a spanyol üzletembernek, Alejandro Agagnak a tulajdonai, tőle bérelték a csapatok a négy év alatt. Kezdetben minden paraméter közös volt bennük, idővel aztán a csapatok a villanymotort és az akkumulátorhűtést saját fejlesztésűre cserélhették benne. A lényeg viszont, hogy az autók Agag tulajdonai, aki állítólag most szabadulni készül tőlük.

A Bloomberg negyven autóról ír, ennyi áll most feleslegesen valahol, és ha csak a csapatok nem veszik meg eddig használt autóikat ilyen-olyan kampánycélokra, ez mind eladó lesz. A lap szerint újkori áruk (400 ezer euró) úgy felét érik: 200-250 ezer euró (60-75 millió forint) körül mehetnek majd el, attól függően, melyiknek milyen sikerek vannak négyéves múltjában. A szervezők és Agag szerint jó másodpiaca lehet ezeknek, akár gyűjteményekbe, akár pályázásra is jók.
Mire hirtelen ez a nagy leselejtezés? A Formula-E ötödik szezonja, a 2018-2019-as idény négy hónap múlva indul: furamód a kőolajhatalom Szaúd-Arábiában lesz a szezonnyitó december közepén. A sorozat teljesen új autókra vált. A legfontosabb, hogy kétszeresére nő az energiatároló-kapacitás, amivel meg is szűnik a verseny közbeni autócsere, de nő a teljesítmény is: 200 kW-ról 250-re (335 lóerő). Megjelenik a halo keret és az egész autó sokkal agresszívabb kiállást kap. Lesznek ugyan továbbra is közös elemek, de nagy szabadságot kapnak a csapatok a fejlesztésben, nem véletlen, hogy a Jaguartól a BMW-ig már egész szép a lista az idecsábított gyártókról.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
