Villanyautóból is pazarlót épít a Bentley
Az EXP 100 GT az, amit a neve is jelent: nagy túrakocsi. De nem csak úgy ímmel-ámmal nagy: benzinmotorral sem építettek ekkorát a brit gyártónál eddig. Egy ekkora testtel pedig igazi csoda, hogy 700 km-es lett a hatótáv.

Már az új Continental GT-nél is láthattuk, hogy a Bentley megtalálta a megoldást a problémára, amit a sportos forma és a kényelmes belső tér összeházasítása okoz: egyszerűen növelni kell a méreteket. Az EXP 100 GT ugyanezen elvet maximalizálja: a forma tényleg szuperelegáns, és belül egész kis nappalit alakítottak ki, de ezt 5,8 méteres hosszal és 2,4 méteres szélességgel sikerült megoldani. Ezek után igazi csoda az is, hogy az elektromos hajtású autó üresen nem nyom többet 1900 kilogrammnál, és 700 km-t is elmegy egy töltéssel.
Mondjuk ez utóbbi adat valószínűleg csak addig igaz, amíg nem használják ki a hajtáslánc képességeit. Az autóba ugyanis négy villanymotor került, kerekenkénti szabályozással, ami azon túl, hogy a létező legjobb nyomatékvektorozó képességeket jelenti, 1340 lóerő csúcsteljesítményt is eredményez. Nem csoda, hogy a 100 km/h-s tempó eléréséhez elég 2,5 másodperc, és valószínű, hogy a végsebesség sem a teljesítmény miatt lett 300 km/h.
A számok alapján már gyanús lehet, hogy valami nem egészen stimmel a hajtás körül, ez pedig az az apróság, hogy a Bentley tervezői, akik 2035-re tartanák megvalósíthatónak az EXP 100 GT-t, nemes egyszerűséggel a jelenlegieknél ötször nagyobb teljesítménysűrűségű akkumulátorokkal számoltak. Ez – a karbonszálas anyagok és könnyűfém-ötvözetek használata mellett – magyarázza a visszafogott tömeget is. A hajtással kapcsolatban ezen felül azt is megjegyezték, hogy csináltak helyet üzemanyagcellának is a hajtásrendszerben, és nem is zárható ki, hogy 16 év múlva már elég hidrogénkút lesz hozzá, hogy ennek is legyen értelme.
Ha igazságosak akarunk lenni, az EXP 100 GT-t tulajdonképpen egy nagyon elegáns szobornak tekintjük, amelyet a tervezők a márka centenáriumára készítettek. Ebben a minőségében pedig tökéletes: a részletei karakteresek, a vonalai karcsúak, minden irányból könnyedén felismerhető, és a dupla Lambó-ajtóknak és a három ülésnek köszönhetően nem is szokványos. Amilyen ütemben az autóipar manapság változik, az sem egyértelmű, hogy Bentley lesz még 2035-ben, nem hogy ilyen autó a kínálatban, de ilyen borongós gondolatokkal kár elrontani az ünnepet.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
