Kínai tulajdonba kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

2019.08.19. 16:00

Az Index írta meg a napokban a Népszava nyomán, hogy kínai kézbe kerül a XVI. kerületben lévő, az utóbbi években egyre kisebb területen aktív Ikarus-telep. Villanyautókat gyártanak majd a területen, a BYD-et sejtik az üzlet mögött.

IMG 5233

Az ország egyik legmenőbb gyára volt, amit szisztematikus munkával sikerült beleállítani a földbe írtuk négy éve egy képriporthoz, ami az egykori mátyásföldi Ikarus-gyár helyén működő buszkarbantartó és -felújító üzem munkásairól szólt. Ez a vállalkozás akkor az óriási telepen még aktív kevés cég egyike volt. Azóta csak rosszabb lett a helyzet, most 40 ezer négyzetméternyi üzemcsarnok áll üresen a 28 hektáros, nagy részén súlyosan lepusztult állapotú ipari parkban. 

IMG 5200

A tulajdonoscsere hírét a kerület polgármestere jelentette be először az önkormányzat honlapján közreadott videó-interjújában. A Népszava cikke szerint a közvetetten holland tulajdonban lévő ipari parkot egy olyan kínai háttérrel rendelkező magyar cég venné meg, amely fő tevékenységként elektromos autók összeszerelését végezné a területen. Mivel a tulajdonosváltás jogi folyamata épp csak elkezdődött, a vevőkről még nem tudni konkrétumokat, de a lapnak a kínai-magyar gazdasági kapcsolatokat jól ismerő szakértők a BYD-et nevezték meg. Logikus lenne: egyrészt a cégnek Kínában, a hazai piacán vannak villanyautói, másrészt már harmadik éve gyárt villanybuszokat Komáromban, a cég első európai buszgyárában. 

A0D5402

Egyelőre ennyi ismert az Ikarus-telep jövőjéről. A történet mögött amúgy felsejlik egy érdekes politikai szál, akit az is érdekel, a Népszava cikkében talál még olvasnivalót.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.