2019.09.10. 17:36

A BMW-t az utóbbi időben érték kritikák némely modell túlméretes hűtőrácsa miatt, de úgy tűnik, beleállnak. A frankfurti autószalonon leleplezett Concept 4 tanulmány orrán ugyanis akkora, és olyan színes a két vese, amekkorát még nem láttunk. 

Adrian van Hooydonk dizájnfőnök kiemelte, hogy bár tanulmányról van szó, egyes részleteket bizonyára viszontlátunk majd közelgő modelleken, mint például a hátfal vékony vonalakból összeálló megoldását, vagy az orrkialakítást. Szerencsére a koncepció klasszikus kupéarányokat kapott, tehát rövid túlnyúlások, és a teljes hosszhoz képest jelentős tengelytáv jellemzi, lényegében a jövőre esedékes új 4-es sorozat előtanulmányát tisztelhetjük benne.

Oliver Zipse vezérigazgató az üvegházhatás csökkentéséről, az autók és a gyártás tisztításáról beszélt megnyitójában. Kiemelte, hogy elektromos kocsikban most már nem alkalmaznak ritkaföldfémeket, a szükséges kobaltot pedig közvetlenül néhány ellenőrzött bányatársaságtól veszik Ausztráliából és Marokkóból. De azt is hozzátette, ez csak akkor lehet sikeres, ha a vevők megveszik és használják az új technológiákkal teletömött kocsikat.

Elképzeléseik szerint 2030-ra érnek el 30%-ot az akkumulátoros elektromos kocsik (BEV) az európai és az amerikai piacon, ám szerintük a hibridnek és az üzemanyagcellának is van szerepe a tisztább autózásban. A maguk részéről mindenesetre 2023-ra 25 elektromos és hibrid modellt terveznek, 2025 után pedig már üzemanyagcellával is számolnak, melynek hétköznapi használhatóságát a BMW i Hydrogen NEXT koncepció hivatott bizonyítani, amit az X5 alapján építettek.

A Vision i NEXT azonban nem ezt, hanem az i család fejlett autonóm képességekkel bíró következő generációját hivatott előrevetíteni. Az élőben hatalmas koncepció hajtásáról egyelőre nem sokat tudni, az viszont egyértelmű, hogy az utasterét inkább egy nappaliról mintázták, nem autóról. Tehát ha ez szériagyártásban kerül, talán már lesz lehetősége a sofőrnek hosszabb időkre elengedni a kormányt és az utastársakkal foglalkozni. 

A BMW nem akarja cserben hagyni a vezetni vágyó vásárlókat sem, számukra a Vision M NEXT koncepció mutatja meg, mire számíthatnak középtávon. A látványos szupersportkocsiról egyelőre nem sokat tudni, csak annyit árultak el, hogy hibrid hajtásláncban gondolkodnak.

További cikkek a Frankfurti Autószalonról:

Ennél biztonságosabb Volvót nem kapsz
Hogy tud ellenállni egy Kalasnyikovnak az XC90? Úgy, hogy beleépítenek még egy XC90-esnyi páncélt.
Ez a kínai SUV népszerű szegmensbe érkezik
A WEY VV7 egy kupsé SUV, ami mostanában az egyik legnépszerűbb piac. Hibrid is, ami tovább javítja az esélyeit.