Megjött a kombi karosszériás VW Arteon

2020.06.24. 15:09

A látvány-Passat nem lett egy tömegjelenség: Európában húszezer példány körül adtak el belőle – ezen az eredményen javíthat ősztől az új, kombi-jellegű változat, a Shooting Brake. Az új kivitelt egy alaposabb modellfrissítéssel együtt vezetik be, de nem mindenütt. Észak-Amerikába például továbbra is csak a szedánt viszik, mivel ott a kombi jellegű személyautók iránt végképp minimális a kereslet.

A Shooting Brake persze nagyzolás – így eredetileg kétajtós sportkocsikat neveztek, amelyekre hátul kombi-szerű karosszériát építettek – de amennyire az Arteon, vagy a Mercedes CLS elmegy kupénak, annyira ez a névadás is ül, és nyilván ezerszer jobban hangzik, mint a kombi.

A csomagtér egyébként alaphelyzetben, tehát a szabvány szerint övvonalig mérve nem lett nagyobb, itt is 565 liter áll rendelkezésre, akár az íves tetejű Arteonban, inkább talán az lehet az előnye, hogy dobozszerű, nagy csomagokat könnyebb begyömöszölni lehajtott ülésekkel.

Persze nem ez az egyetlen formai újdonság az Arteonon: néhány apró változtatást végeztek a mindkét változaton egyforma orr részen is. Első pillantásra ebből az autó elejének teljes szélességében végigfutó LED-csík tűnik fel, de emellett módosítottak a lökhárító kialakításán is.

Belül az új kormánykerék, a digitális műszerfal és a klímaberendezés érintőpaneles vezérlése számít újdonságnak, emellett pedig a motorválaszték is megváltozott.

A frissített modell ötféle motorral lesz elérhető. A kétliteres benzines turbómotorból 190, 280 és 320 lóerős kiviteleket kínálnak majd – ez utóbbi az Arteon R-be kerül. Ezen kívül készül egy változat a Passat GTE-ből is ismert konnektoros hibrid hajtásrendszerrel, amelyben egy 150 lóerős 1,4 literes turbós benzinmotor és egy 115 lóerős villanymotor dolgozik együtt. Dízelmotorból egyfélét kínálnak majd: ez a kétliteres TDI 200 lóerős lesz, és dupla redukciós katalizátorral készül. Ugyanakkor a dupla turbós, 240 lóerős csúcsdízel eltűnik a kínálatból.

A felújított Arteon októbertől lesz elérhető, és úgy tudjuk, a két karosszériaváltozat között viszonylag csekély lesz az árdifferencia: Németországban 900 euró alatti különbségről hallani.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.