2020.09.21. 18:06

Azóta hangos minden a Nikola Motors körüli botránytól, amióta megkötötték a megállapodást a GM-mel a Badger pickup gyártásáról: a lépés nem tetszett azoknak, akik a részvények esésére játszottak a tőzsdén.

Néhány hete jelentették be, hogy a General Motors gyártja majd a Nikola Badger pickupot, és ennek kapcsán szinte azonnal felbukkant egy tőzsdei befektetéssel foglalkozó cég, amely csalással vádolta meg a Nikola vezetését. A Hindenburg Research nevű, kifejezetten shortolással, azaz a csökkenő részvényárfolyamokon történő haszonszerzéssel foglalkozó cég szerint a Nikola nem más, mint gátlástalan hazugságokon alapuló csalás. A vádat arra alapozták, hogy a Nikola vezetője korábban arra utalt, hogy rendelkeznek a Badger pickup előállításához szükséges minden technológiával, míg a GM-üzletből hét hónappal később az derült ki, hogy a műszaki tartalmat készen veszik a GM-től.

A csalás vádjára persze mindenki odafigyel, többek közt a felügyeleti szervek is: a SEC – az amerikai tőzsdei feügyeletet ellátó bizotság – és az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma is vizsgálatot indított az ügyben, hiszen a nyár közepe óta a Nikola tőzsdei cég, amelyben milliárdos vagyont helyeztek már el a befektetők.

Részint ennek hatására Trevor Milton, a cég eddigi elnöke, és alapítója le is mondott minden pozíciójáról: azt mondja, szó sincs csalásról, de a személyét ért támadások miatt inkább félreáll. A helyére pedig egy igazán érdekes figura kerül: az a Steven Grisky, aki korábban a General Motors alelnöke volt, és egyaránt benne volt a keze a Nikola tőzsdére vitelében, és összehozásában a GM-mel, egy olyan üzletben, ahol a Nikola részvények 11%-át gyakorlatilag ígéretekért kapta meg a detroiti gyártó.

Grisky, bár hivatalosan nem a GM-nél dolgozik, kapcsolatai miatt stabilizálhatja a részvények árfolyamát, és legalább részben helyreállíthatja a befektetői bizalmat. Ugyanakkor továbbra is kérdés marad, hogy a Nikola, amelytől 2016 óta hallani szebbnél szebb ígéreteket hidrogén-hajtású nyergesvontatókról, az utóbbi hónapokban pedig már elektromos pickupokról is, egyszer csak valódi termelő vállalkozássá válik, ahogy mondjuk a Teslával történt néhány éve, vagy azok közé az ígéretesen induló bukások közé tartozik majd, amelyek legfeljebb néhány tőzsdespekulánsnak maradnak meg kellemes emlékként.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.