Már azt pletykálták, hogy a Jaguar beszántja az egész luxusszedán-termékvonalát, de úgy látszik, még egyszer megpróbálják megmenteni. A kínálat egyszerűsítésével és árcsökkentéssel próbálják vonzóbbá tenni az XE és az XF típusokat, sőt, ez utóbbit fel is újítják.
A legfontosabb változtatás a gyártási és forgalmazási stratégia megváltoztatása: a Jaguar az XE esetében 16, az XF-nél 18%-kal csökkenti az alapárat – így rendesen aláígérnek például a BMW-nek is Nagy-Britanniában – és ezt abból a megtakarításból fedezik, ami a gyártás egyszerűsítéséből származik. Az XE eddigi 24 változata helyett 13-at gyártanak a továbbiakban, míg az XF 64 helyett 28 kivitelben készül majd. A gyáriak szerint így a választék ugyan még nem tűnik szegényesnek, viszont a gyártás költségei csökkenthetők.
A nagyobbik modell, az XF kap is némi külső frissítést: az 5-ös BMW vetélytársa a felújított Jaguar F-Pace stílusában dupla L led-mintás fényszórókat kap, illetve új lökhárítókat, és átdolgozott belső teret. Ahogy az F-Pace esetében, itt is igyekeztek hangsúlyozni, hogy az átdolgozás során kiirtották a kemény műanyag felületeket az autó belsejéből. Emellett lecserélték a fedélzeti információs rendszert is: az új megoldás már távolról frissíthető, és állítólag gyorsabban is működik, mint korábban.
Az új, négyhengeresekből álló motorválaszték ugyanaz lesz az XE-ben és az XF-ben is. Az alapmodellbe kétliteres dízelmotor kerül 48 voltos enyhe hibrid hajtással. Ez a hajtás 201 lóerős, és kerek 5 litert fogyaszt száz kilométeren, vegyes ciklusban. Emellett jön még két kétliteres turbós benzinmotor, a gyengébb 250 lóerős, az erősebb pedig 300.
A felújítástól és árcsökkentéstől az eladások javulását várják, ami rá is fér mindkét modellre. Az XE-ből 2016-ban fogyott a legtöbb Európában, bő 24 ezer, ehhez képest tavaly már a 8 ezret sem értékesítettek belőle. Az XF hasonlóan nagyot zuhant az utóbbi években: a 2014-es csúcspont, bő 20 ezer autó után tavaly kevesebb, mint 6 ezer darab kelt el.
A Jaguar vezetésének nyilatkozataiból az derül ki, hogy még reménykednek a két szedán sikerében, mondván, hogy a német konkurencia továbbra is eredményes a közepes és nagy személyautók mezőnyében. Ám ha ez a próbálkozás sem jár sikerrel, akkor valószínű, hogy a Jaguar is kénytelen lesz felülvizsgálni a kínálatot, és az SUV szegmens irányába eltolni a hangsúlyt, hiszen már most is az E-Pace és az F-Pace adja a márka eladásainak legnagyobb részét.