Elkészült a villámgyors Hyundai i20 N

2020.10.21. 13:07

A Hyundai – azzal ellentétben, amit a rali-szereplés sugall – nem kínált igazán mérges változatot az i20-asból. Eddig. Az i20 N-nel megérkezett a második, kifejezetten sportos utcai autójuk, amely az adatok alapján kifejezetten versenyképesnek ígérkezik.

Az i20 N-be ismerős technika kerül: az 1,6 literes, 204 lóerős turbós négyhengeressel sportos Kia típusokban már találkozhattunk, bár itt állítólag akad néhány fejlesztés: nagyobb befecskendezési nyomásról, új turbóról és új, változó nyitási idejű szelepvezérlésről hallani.

Ahogy az sejthető, ekkora teljesítménnyel kifejezetten jól megy az i20-as, amely ráadásul nem is nehéz: 1190 kilót nyom üresen. Az autó 6,7 másodperc alatt gyorsítható százra, a végsebessége pedig 230 km/h. Az i20 N egyik különlegessége egyébként az, hogy csak kézi váltóval kapható. A hatfokozatú szerkezet szorosan együttműködik a motorvezérlő elektronikával, így visszaváltásnál a motor gázfröccs nélkül is a megfelelő fordulatszámra áll be. Ugyanakkor önzáró differenciálmű nem jár alapáron, bár sok mai sportos modelltől eltérően itt némi felárért legalább elérhető.

Az N változat természetesen külsőre is eltér a kisebb teljesítményű i20 változatoktól: a nagyobb felniken kívül, amikre a nagyobb féktárcsák miatt van szükség, nagyobb légbeömlőket, diffúzoros hátsó lökhárítót, és vörös küszöbdekorációt kapott. Az összhatás épp nem hivalkodó, de viszonylag egyszerű lesz kiszúrni a forgalomban, hogy épp a sportváltozatot látjuk.

Az i20 N forgalmazása várhatóan 2021 tavaszán indul, és bár árat nem írtak, úgy tudjuk, ezen a téren igyekeznek a nagy rivális, a Fiesta ST alatt maradni, ami itthon 7,7 millió forintos áron érhető el.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.