A legkisebb Jaguar is megújul
A Jaguar Land Rover alaposan átdolgozta a kínálatát az idei évben. Az E-Pace sem kivétel, és itt sem a kicsit átgyúrt orr-rész jelenti az egyetlen újítást.
![](https://kep.index.hu/1/0/3511/35112/351124/35112437_e7c1d0febe4434b628ddc10e18e2a66a_wm.jpg)
A külső változtatások egyértelműen láthatók, bár hogy szerencsések-e, azt nehéz eldönteni. A dupla LED-csík az első lámpákban mindenesetre jellegzetes, a hűtőrács meg, azzal, hogy feljebb került és nagyobb lett, kicsit olyan benyomást kelt, mintha hátrahúzták volna a kompakt Jaguar SUV arcbőrét, megelőzendő a korai ráncosodást.
![](https://kep.index.hu/1/0/3511/35112/351124/35112465_9eb101ca1a08882e041ad229f42044e0_wm.jpg)
A lényeg persze belül van: annyi a változtatás a régebbi, még a Ford Mondeo alapjaiból kialakított D8 platformon, hogy mostantól PTA-nak nevezik. Ez került már a Land Rover Discovery Sport és a megújult Range Rover Evoque alá is, és a legfontosabb újdonsága az, hogy helyet csináltak benne a hibrid hajtásoknak. Így az E-Pace-ből készül többféle benzin-elektromos változat.
![](https://kep.index.hu/1/0/3511/35112/351124/35112469_4c20624d662f78e2ff5c7b1ed1fef730_wm.jpg)
A legfontosabb a cég szempontjából talán a konnektoros kivitel, 1,5 literes, 200 lóerős turbós háromhengeres benzinmotorral elöl, egy 110 lóerős villanymotorral hátul, és egy 15 kWh-s akkumulátorral a csomagtér padlója alatt. Ez az összeállítás itt 44 g/km szén-dioxid-kibocsátást, 55 km tisztán elektromos hatótávolságot és kerek 2 l/100 km fogyasztást ígér, miközben a 309 lóerő összteljesítmény mozgósításával akár 6,1 másodperc alatt gyorsíthatja az E-Pace-t százra.
![](https://kep.index.hu/1/0/3511/35112/351124/35112467_708ecc2aa1673eb2e5588bbf28b2dfd5_wm.jpg)
Ezen felül lesznek még benzines enyhe hibrid változatok, 160, 200, 250 és 300 lóerővel – ezekbe már 9 fokozatú automata váltó kerül. Dízelmotoros kivitelből kétféle készül: egy 163 lóerős, és egy 204 lóerős, ezeket is enyhe hibrid rendszerbe kötötték a fogyasztás csökkentése érdekében. Minden változat összkerék-hajtást kap, méghozzá egy olyat, ahol a hátsó hajtás lekapcsolható a felesleges veszteségek csökkentése érdekében.
![](https://kep.index.hu/1/0/3511/35112/351124/35112473_cfbbc6851247ebf80aa941ae1495549a_wm.jpg)
Az új műszaki alapokhoz korszerűbb elektronikus hálózat is tartozik, amely már lehetővé teszi az új Pivi Pro fedélzeti számítógép beépítését. Ehhez nagyobb, 11,4 hüvelykes kijelző tartozik, és folyamatos mobiltelefon-kapcsolat fenntartására képes. Ezen felül kijelzővel váltják ki a műszerfalat is, és állítólag továbbfejlesztették a szélvédőre vetítő kijelzőt is.
![](https://kep.index.hu/1/0/3511/35112/351124/35112499_0da3fbc26a30bb31495bacba8f2720e3_wm.jpg)
A korszerűsítésnek némi drágulás az ára: Nagy-Britanniában a felújított E-Pace kiviteltől függően 2-5 ezer fonttal lesz drágább, mint eddig.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)