A Lamborghinit is megverte az AMG a Nürburgringen
Az már az AMG GT Black Series bemutatásakor sejthető volt, hogy a 730 lóerős sportkocsi nem lesz lassú, és ezt most igazolták is, egy új pályarekorddal a Nürburgring Nordschleifén.
![](https://kep.index.hu/1/0/3540/35401/354010/35401059_467762bda69c216d11b7ac82f6c97e14_wm.jpg)
Ezúttal a Lamborghini Aventador SVJ rekordját döntötték meg, a szériagyártású autók mezőnyében: az AMG új rekordja 6'43,616”, ami szűk 1,4 másodperccel jobb az olasz sportkocsi idejénél. Ennek az eléréséhez egyébként maximálisan kihasználták az AMG GT Black Series állítási lehetőségeit: ültettek a futóművön, verseny-állásba tették az első légterelőt, és elég nagy negatív kerékdőlés-értékeket alkalmaztak: elöl 3,8, hátul 3 fokosat, ami jelentősen nagyobb az utcai autók jellemző értékeinél. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a gyári gumikkal futották, a Michelin Pilot Sport Cup 2 R MO jelzésűekkel.
A pilóta Maro Engel volt, egy hivatásos versenyző, aki jelenleg is AMG GT-vel versenyez a GT3 kategóriában. A pilóta elmondta, hogy a Black Series, annak ellenére, hogy utcai autóként is használható, egyértelműen gyorsabb, és több beállítási lehetőséget kínál, mint a GT3-as versenyautója.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)