Bizonytalan a Volkswagen vezetőjének helyzete

2020.12.01. 16:56

Könnyen lehet, hogy a Volkswagen vezetését új ember kell, hogy átvegye, ha Herbert Diess, a jelenlegi vezérigazgató szerződését nem hosszabbítják meg.

diess presents

Diess maga kérte, hogy most hosszabbítsák meg a megbízatását, annak jeleként, hogy a vállalat felügyelőbizottságának többsége mögötte áll. A korábbi szerződése ugyan 2023-ig érvényes lett volna, de ezt az eszközt választotta arra, hogy kiderítse, a döntései megfelelő támogatottságra találnak-e.

Úgy tudjuk, Diessnek jelenleg elsősorban a szakszervezetekkel van konfliktusa a költségcsökkentési törekvések miatt. A szakszervezet is rendelkezik szavazatokkal a felügyelőbizottságban, és néhány ügyben a második legnagyobb részvényes, a 20%-ot birtokló Alsó-Szászország tartomány képviselője is az érdekképviseleteket támogatta. Ugyanakkor úgy tudjuk, a legnagyobb részvényesek, a Porsche és a Piech család továbbra is Diess mögött áll.

A vezérigazgató egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a céljai között szerepel a régi, megcsontosodott vállalati struktúrák felszámolása, de ez komoly ellenállást váltott ki bizonyos körökben, elsősorban a cég wolfsburgi központjában.

Diess szerződéshosszabbításáról állítólag még ma döntés születhet, és ez alapvetően befolyásolhatja, hogy Európa legnagyobb autógyártó vállalkozása milyen stratégiával folytatja a tevékenységét.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.