Leplezetlen képeken a VW óriási villanyautója

2021.02.05. 10:11

Tavaly már láthattuk néhány kémfotón a hétüléses elektromos Volkswagent, ám a legújabb képeken már a végleges autó látszik, amely az ID.6 X nevet kapja, méghozzá mindenféle álcázás nélkül. Emellett néhány lényeges adat is napvilágra került.

Így egyebek közt az sem titok többé, hogy az autó hossza 4,876 méter, a szélessége 1,848 méter, a magassága 1,68 méter, a tengelytávja pedig 2,965 méter lesz. Ezek a méretek persze csak a kínai változatra igazak biztosan, hiszen az adatok, ahogy a fotók is, az ottani típusengedélyeztetési eljárásból szivárogtak ki. Ahogy az ID.4 esetében, itt is lehetséges, hogy a nemzetközi és a kínai változat között formatervbeli eltérések is adódnak majd.

Az ID.6 X-ről az is kiderült, hogy a kínai változatba – legalábbis az egyikbe – 204 lóerős villanymotor kerül majd, a végsebességét pedig 160 km/h-ra korlátozzák. Ezek persze nem olyan meglepőek, hiszen ez a típus is a szabványos MEB platformra épül, akár az ID.3 és az ID.4.

Úgy hallani, az ID.6 X Kínában valamikor május folyamán mutatkozhat be, de nem kizárt, hogy a nemzetközi változattal már korábban találkozhatunk.