Agresszív villany-Minit építettek a Formula E kedvéért

2021.03.30. 12:38

A Mini márka lett a Formula E biztonsági autójának új szállítója, miután a BMW nyugdíjba küldte az i8-ast. Ebből az alkalomból készült az egyedi Mini Pacesetter, amely az elektromos Mini, és a JCW sportváltozat érdekes keveréke.

A hajtás egy az egyben jön az elektromos Cooper SE-ből: a 184 lóerős motorhoz és a 32,6 kWh-s akkucsomaghoz sem nyúltak. Hogy mégis javuljon a gép gyorsulása, kidobáltak belőle mindent, ami felesleges, így még a bukócsővel, és a JCW sportványozat spoilereivel együtt is sikerült 130 kilót faragni a tömegéből.

Ezzel a gyorsulás is javult hat tizedet: a Pacesetter akár 6,7 másodperc alatt elérheti a százas tempót. A súlycsökkentés mellett az úttartás javítása érdekében átalakították a futóművet is: változtattak az alsó bekötési pontok helyzetén, így egy centivel nőtt az autó nyomtávja is. A fékrendszert pedig a Mini JCW GP rendszerére cserélték.

Az új biztonsági autót április 10-én vetik majd be először a római Formula E futamon. Állandó sofőrje, Bruno Correia azonban már kipróbálhatta, és elégedettnek tűnik: azt mondta, jó móka vezetni, úgy megy, mint egy gokart.