Az idén sem kezdik gyártani a Tesla kamionját?

2021.03.30. 09:36 Módosítva: 2021.03.30. 09:36

Musk egy provokatív kérdésre adott választ, amely azt feszegette, hogy mikor lesznek élőben is láthatók a beígért, szorosan egymást követő Semi konvojok. A válasz: jelenleg túl kevés az akkucella, talán jövőre.

A Tesla Semi nyergesvontatót még 2017-ben mutatták be, azzal az ígérettel, hogy 2019-ben elkezdik a gyártást. Ám a Tesla egyszerűen nem jutott el odáig: a Model 3 gyártása körüli fennakadások és a koronavírus-járvány láthatóan hátrébb sorolta a fontossági sorrendben a vontatót, és úgy látszik, már az idén sem számíthatunk a gyártás beindítására.

Egyes pletykák szerint a Semit már az új, 4680-as, nagy akkucellákkal tervezik gyártani, ezeknek az első sorozatai viszont a Németországban épített Model Y változatba kerülnek majd, azaz valószínűleg hosszú ideig házon belül is hiánycikknek számítanak majd. A nagyobb cellára váltás elméletét látszik alátámasztani az is, hogy Musk az eredeti 500 helyett legutóbb már 600 mérföldes – 965 km-es – hatótávról beszélt, aminek lehet oka a hatékonyabb akkumulátorcellák alkalmazása.