Bemutatták a második GMC Hummert

2021.04.06. 10:40

A GMC Hummer sorozat a platós első modell után egy teljesen zárt változattal folytatódik. Ezt SUV-nak nevezik, és bár formára nem különbözik drámaian a platós változattól, az adatok elárulják, hogy vannak fontos műszaki különbségek.

A leglényegesebb az, hogy a csukott modell bő fél méterrel rövidebb, és 22,6 centivel kisebb tengelytávú a pickupnál. A GMC Hummer SUV így sem kicsi, a hossza egy milliméter híján öt méter, a tengelytávja pedig 3,218 méteres, ami detroiti terepjáró-mércével mérve is legalább átlagos méret. A hátsó ajtók végéig lényegében ugyanúgy néz ki a két Hummer változat, a csukott terepjáró fara viszont látványosan kurtább lett.

Egyelőre kétféle hajtásváltozatról lehet tudni: az erősebb 830 lóerőt ad le három motorral, a gyengébbik pedig 625 lóerős lesz két motorral. Ez ugyan elmarad valamelyest a pickup ezer lóerő feletti teljesítményétől, de úgy tudjuk, ez a kisebb tengelytáv, és az emiatt kevesebb modulból álló akkumulátor-csomag miatt van így. Emiatt lehet az is, hogy a SUV 450-480 km-es hatótávot ígér, szemben a pickup 560 km feletti várható hatótávjával. A kétrétegű, 800 V feszültségű, 20 modulos akkumulátor pontos kapacitását egyelőre nem árulták el, azt viszont igen, hogy ez is tölthető 300 kW teljesítménnyel.

A SUV gyorsulási ideje is gyengébb, a nagyobb teljesítményű változat 60 mérföld/órára (azaz 96 km/h-ra) 3,5 másodperc alatt ugrik, ami persze így is durvább, mint ebben a kategóriában szinte bármi.

Ami már most látszik, az az, hogy a General Motors szép fokozatosan építi fel a kínálatot. A legelső változat, az Edition 1, amely állítólag már el is fogyott, 2023 elejétől kerülhet a kereskedésekbe, méghozzá jó drágán: 105 595 dollár lesz az alapkivitel, és ötezer dollárral több a terepcsomagos csúcskivitel. 2023 tavaszára ígérik a százezer dolláros 3X változatot – ebbe még az erősebb hajtás kerül – illetve a 90 ezer dollár alatt induló 2X-et, a 625 lovas motorral. A népváltozat, 79 995 dolláros áron pedig még egy évvel később jön: ez 400 V-os, legfeljebb 400 km-re elegendő akkumulátorral és kétmotoros hajtással érkezik.

Az látszik, hogy a General Motors komolyan gondolja az elektromos modellekre való átállást, de az is, hogy nem sietik el a dolgot. A nagy kérdés az, hogy mire felfuttatják a gyártást, és szép lassan elérhetőbb árú változatokat is kihoznak az elektromos modellekből, nem száguld-e el mellettük a piac, hiszen legalább fél tucat hasonló típust ígértek be más gyártók az évtized közepére.