Gyári képeken a Maserati Grecale

2021.05.31. 12:54

A Stellantis első embere már kipróbálhatta, milyen vezetni a kis Maseratit, amely az Alfa Romeo Stelvióval készül majd együtt.

Bár a Giorgio platformot újabb modellekben már nem hasznosítják, úgy néz ki, egy utolsó modellt még kihoznak vele. A Maserati Grecale ugyanis lényegében készen van, így pazarlás lenne nem bemutatni.

A prototípust kipróbáló Carlos Tavaresről képek is készültek – ennek kapcsán láthatjuk, hogy mire is számíthatunk. A rokonság a Stelvióval az arányok alapján elég kézenfekvő, bár az is jól látható, hogy egész más orr-részt készítettek a Maserati modellnek, a többi típusról már jól ismert karakteres hűtőmaszkkal, és az autó sarkát követő fényszórókkal.

A típus először benzinmotorral lesz elérhető, de úgy tudjuk, valamivel később várható egy tisztán elektromos változat is. A pontos menetrend egyelőre nem ismert, csak annyi látszik biztosnak, hogy a hagyományos hajtású változat még az idén bemutatkozik.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.