Legyártották az első amerikai VW ID-ket
Németország és Kína után megvan a harmadik ország, egyben Európa és Ázsia után a harmadik kontinens, ahol a Volkswagen ID4-ese készül. A VW chattanoogai üzeme egyelőre ugyan csak az előszéria darabjait, de legyártotta az első amerikai ID4-eseket.
![rge](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3951/39510/395106/39510665_9519f5723d8e219540ec6935323ceeca_wm.jpg)
Az előszériás ID4-esek az első MEB platformos Volkswagenek, amelyeket az USA-ban gyártottak. A Volkswagen másként nem is érhetné el célját, miszerint még az évtizedben a legnagyobb villanyautó-gyártó lesz, mint hogy a helyi piacokra helyben gyártja a villanyosakat is. Kínában ezt a FAW-Volkswagen és a SAIC-Volkswagen helyi vegyesvállalatokon keresztül teszi, az USA-ban pedig a chattanoogai gyártelep lesz ennek a helyszíne. A VW 2011 óta termel Tennessee-ben, eddig Passatok és Atlasok készültek itt.
Bár az ID4 már egy ideje kapható az amerikai piacon, jelenleg még a zwickaui üzemben gyártott darabokat hajóztatják át az óceánon. A helyi gyártással jelentősen rövidül majd a kiszállítási idő, és az árversenyben is jobb helyzetbe kerül a Volkswagen, de pár hónapig még kénytelenek lesznek a német gyártásra támaszkodni. Az előszériás darabokkal még egy ideig hangolják a gyártósorokat, a sorozatgyártás csak jövőre indul be Chattanoogában.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=qkqpdiqkjm/fastid=kzscwwbbqxcxdteqinjisynykamw/nc=0)