Itt egy új Toyota, Suzuki-alapon

2021.10.13. 09:53

A Toyota és a Suzuki közti megállapodás értelmében a Suzuki hibrid Toyotákkal bővítette európai kínálatát, másutt viszont Suzukikat kezdenek forgalmazni Toyota márkajelzéssel. Dél-Afrikában például most jelent meg a Toyota Rumion, ami egy 4,4 méteres családi egyterű, és eredetileg Suzuki Ertiga a neve.

Ez elég célszerű autónak tűnik: hét ülése van, igaz, ha mind a hetet használják, akkor a csomagoknak már csak 153 liternyi hely marad. Öt üléssel viszont 550 literes csomagteret kínál, azaz egy átlag család számára hosszabb utazásokat is lehetővé tesz.

A hajtásrendszer itt teljesen hagyományos: a Suzuki 1,5 literes, 105 lóerős benzines négyhengerese az egyetlen motor, amit kínálnak, ehhez ötsebességes kézi, vagy négyfokozatú automata váltó kapcsolódhat. Cserébe viszonylag olcsó lesz: az alapváltozat átszámítva 5,1 millió forintnak megfelelő összegért vihető haza.

Több mint valószínű, hogy az olyan piacokon, amilyen a dél-afrikai vagy az indiai, később további Suzukik jelennek majd meg Toyota néven, és az sem kizárt, hogy a Suzuki később újabb hibrid Toyotákkal erősít majd Európában: úgy tűnik, ez a megoldás mindkét vállalat számára jelentős megtakarítást hoz, komolyabb hátrányok nélkül.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.