Bioüzemanyaggal ment 730 km-t a hibrid Bentley

2021.11.02. 06:10

Minden másra hatalmas árnyékot vet az elektromos hajtás, pedig az akkucellákon és a villanymotorokon túl is akadnak olyan érdekes fejlesztések, mint a bioüzemanyag, melyet geotermikus energia felhasználásával állítanak elő hulladékszalmából. Ennek további előnye, hogy hulladékként nincs hatása élelmiszertermelésre és nem kell kifejezetten ilyen céllal termeszteni sem.

Biomasszából etanolt készítenek, majd ebből etilént állítanak elő, hogy az oligomerizációnak nevezett eljárással benzinné alakítható legyen. Ezzel 45 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a hagyományos benzin esetében. Ehhez hasonló bioüzemanyagot használt a Bentley a 750 lóerős Pikes Peak-i versenyautójukban.

Most viszont a legvisszafogottabb modellt vették elő, a Bentley Flying Spur Hybridet, melyben a 2,9 literes, biturbó V6-os motort egészíti ki a konnektorról tölthető hibrid hajtás. A rendszer teljesítménye 544 lóerő és 750 Nm nyomaték, amivel 4,3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. 

Ereje helyett inkább a takarékosságát mutatták meg azzal, hogy bioüzemanyaggal és feltöltött akksival több mint 730 km-t tett meg egy tankolás után Izlandon a hibrid Flying Spur.