Hiába népszerű, vastagon veszteséges a Jaguar Land Rover

2021.11.03. 06:05

Természetesen a csiphiányt nevezték meg az elsődleges okként. A helyzetre jellemző, hogy a cég gyakorlatilag lenullázta a raktárkészletét, és 128 ezer megrendelést halmozott fel az elmúlt három hónapban.

Ezzel párhuzamosan jelentős veszteséget könyvelhetett el a két brit márka: 302 millió angol fontot emésztett fel a cég működése három hónap alatt, szemben a tavalyi 65 milliós nyereséggel. A cég pénzügyi igazgatója. Adrian Mardell szerint összességében vagy 160 ezer vásárló igényét voltak képtelenek kielégíteni, ami a szakember szerint történelmi csúcsot jelenthet.

A JLR az elmúlt hónapokban azzal próbálkozott, hogy a nagyobb haszonnal kecsegtető modelleket részesítse előnyben. De ezekből a csiphiány miatt egyszerűen nem tudtak eleget gyártan – ezzel magyarázzák a második negyedév 110 millió fontos deficitjéhez képest is jelentős harmadik negyedéves veszteséget.

Ugyanakkor a brit cégnél abban bíznak, hogy már túljutottak a mélyponton, és a továbbiakban szép lassan normalizálódnak a csip-szállítások, ezzel pedig a cég működése is nyereségbe fordulhat.