Kanadában már kötelező az automata világítás, és ez jó
Az utóbbi időben mi is többször foglalkoztunk a világítással kapcsolatos problémákkal, olvasói levelet is kaptunk a sötétedés után is nappali menetfénnyel közlekedő, azaz hátulról lényegében láthatatlan járművekkel kapcsolatban, és a rendőrség is próbálta felhívni a figyelmet a jelenségre. Kanadában, úgy tűnik, felismerték ennek a jelentőségét, és határozott lépést tettek a megoldás felé. Kötelezővé tették ugyanis az automatikus világításkapcsolást az új járműveken.
Az észak-amerikai országban is sokan közlekedtek szinte fantomként, nem mindenki van ugyanis tisztában azzal, hogy hiába van bekapcsolva a nappali menetfény, számos autótípus esetében ilyenkor csak elöl van világítás, hátul teljes a sötétség, így nem észlelhető megfelelően a jármű. Nagyjából két éve zajlott a most elfogadott új szabályozás kidolgozása.
Arról van szó, hogy a nappali menetfénnyel szerelt járműveknél a DRL-lel együtt a hátsó helyzetjelzőnek is fel kell kapcsolódnia. A sötétedéssel együtt pedig az első tompított, a hátsó lámpa, és az oldalsó, Európában nem igazán bevett fények, úgynevezett szélességjelzők is felkapcsolódnak. Ráadásul amíg ez meg nem történik, a műszeregység is sötét marad, ez is egyfajta jelzés a sofőrnek, hogy valami nincs rendben.
Ezeknek az előírásoknak minden új értékesítésű gépjárműnek meg kell felelni, beleértve a személyautók mellett a teherautókat, motorkerékpárokat, háromkerekű járműveket, egyszóval mindent, amit Kanadában forgalomba helyeznek. Ez természetesen visszamenőleg nem oldja meg a problémákat, de mindenféleképpen egy határozott lépés a jó irányba, nevezhetnénk követendő példának is.
Azoknak pedig, akik nem új autóval járnak, egy részletes táblázatot készítettek a kanadai hatóságok, szemléletesen elmagyarázva, mikor mit kellene felkapcsolni, hogy szabályosan és biztonságosan közlekedhessenek.