Ez lenne az új Honda CR-V?

2022.02.21. 09:17

Tipikusan a forma jogi védelméhez használt vázlat bukkant fel, amely a Honda CR-V következő generációját ábrázolja. A váltás időszerű lehet az idén – végső soron 2016-ban láttuk először az aktuális modellt, bár Európába csak 2018-ra érkezett meg – és úgy néz ki, a Honda az új generációval megszabadul a korábbi, megosztó formai részletektől.

cr-v pt

Az új HR-V után nem meglepő, hogy a nagyobb CR-V is egyszerűbb, letisztultabb formatervet kaphat. Még a konkrét formanyelv is hasonló, például az egyenes övvonal, a nagy, töretlen oldalfelület, illetve a kerékíveket követő él a karosszérián szinte ugyanolyan kialakítású a két járművön.

Az új CR-V a stílusváltás mellett testesebbnek is tűnik, bár a vázlat alapján nehéz megjósolni, hogy valódi méretnövekedésről, vagy némi arányváltozásról van-e szó.

Egyes források szerint az új CR-V-ból a HR-V-hez hasonlóan lesz a képen látható nemzetközi változaton kívül egy külön amerikai kivitel, kicsit más formatervvel, a vázlat azonban szinte biztosan az előbbit ábrázolja. Az is csaknem biztosra vehető, hogy maradva az eddigi taktikánál, a CR-V-ből is csak hibrid változat készül majd Európa számára.

Az aktuális feltételezés az, hogy a típus bemutatására még az idén sort kerítenek, de gyártani már csak 2023-ban kezdik majd.