Önerőből villanyosította a Rolls-Royce-át egy üzletember

2022.03.02. 11:49

A kanadai Richmondban élő üzletember, Vincent Yu nem bírta kivárni, hogy a Rolls-Royce 2024-ben bemutassa az első, teljesen elektromos modelljét, a Spectre-t, így inkább maga építette át a meglévő Ghostját. Nem volt választása, a Global News szerint a lánya nem volt hajlandó beülni mellé, mondván, otrombán szennyez a Rolls. Furcsa generáció.

Az apuka viszont tökös (vagy inkább kanadaivolt, ő és csapata belefogtak a több száz millió forintos limuzin négy évig tartó átépítésébe. Eközben Európát, Japánt és a szomszédos USA-t is megjárta a szükséges alkatrészekért, de az építés nem kímélte a családot sem: az anyuka és a lány is elköltözött otthonról - abból a házból, amit Yu el is adott a projekt miatt -, igaz, az építés végeztével a hírek szerint újra együtt a család.

Dráma bezárva, az autóról annyit tudni, hogy a V12-es helyett Tesla villanymotorok és egy nem túl ízlésesen a csomagtartóba (is) épített akkupakk dolgozik az autóban. A hatótáv nagyjából 500 kilométer, ami egy Ghost méretű autónál teljesen vállalható. Furcsasága, hogy a hátsó felfüggesztés szokatlanul magas, az autó bal eleje pedig némelyik felvételen sérült, ezek okairól nincs információ.

Yu mindenesetre bizakodó, valószínűleg a ház és a család sem kimondottan a Rolls-Royce miatt volt kockára téve, hanem az abból kinövő vállalkozás érdekében. A frissen megalapított Mars Power Technologyval Yu további, belső égésű motorral szerelt luxusautókat és klasszikusokat szeretne átépíteni, sőt, a következő öt évben 800 töltőpontot és akkucsere-állomást is felépítene Észak-Amerika útjai mellett. Sok sikert.

A fickó helyében én