A Kia Niro második generációját már tavaly megmutatták néhány gyári képen, az viszont csak most derült ki, hogy a formai frissítés mögött milyen műszaki változtatások rejlenek. És úgy látszik, a hajtásrendszeren igazán visszafogott változtatásokat végeztek.
![](https://kep.index.hu/1/0/4205/42059/420593/42059396_47350201e6efd21a1311070bfb7eeae4_wm.jpg)
Az öntöltő hibrid változat teljesítménye maradt a megszokott 141 lóerő, és az 1,6 literes GDI motor a konnektoros változatban sem változott. Ez a kivitel azonban 8,9 helyett 11,1 kWh-s akkucsomagot, és valamivel nagyobb teljesítményű, 60 helyett 83 lóerős villanymotort kapott. Emellett úgy tűnik, a motorok összehangolásán is változtattak, így a rendszer legnagyobb összteljesítménye 185 lóerőre nőtt, az elektromos hatótáv pedig elérheti a 60 km-t.
![](https://kep.index.hu/1/0/4205/42059/420594/42059400_5189e26307787219a9851406d1172f20_wm.jpg)
A tisztán elektromos változat paraméterei szintén nem változtak sokat: a 204 lóerős motor és a 64,8 kWh-s akkucsomag is ugyanakkora, mint eddig, bár a gyári adat 463 km-es hatótávról szól, ami 9 km-rel több az első generációs Niro EV megfelelő adatánál. Hogy a többlet honnan jön, azt nem tudni - az is lehet, hogy ennyivel jobb az új karosszéria légellenállása.
![](https://kep.index.hu/1/0/4205/42059/420593/42059398_7d6ba90afe6663c9cbab0338cc298043_wm.jpg)
A 4,42 méter hosszú, 1,83 méter széles és 1,55 méter magas újdonság egyébként jól használható kompakt modellnek ígérkezik: a villanymotoros változat 495 literes csomagtartót is kínál. A hibrideknél ez az érték már nem ilyen jó: a sima hibrid 451 literesre, a konnektoros hibrid pedig 348 liternyi csomag befogadására alkalmas.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)