Tökéletesre kalapálták McRae Ford Focusát

2022.03.04. 16:53

1995-ben Colin McRae megszerezte a bajnoki címet az Imprezával, majd a következő években mindig közel került hozzá és sokak számára épp ez a leginkább emlékezetes korszak. A skót versenyző viszont nem csak a Subarut terelgette sikereseken a raliszakaszokon, hanem a Ford Focust is.

Méghozzá annyira, hogy 2001-ben karnyújtásnyira került McRae második világbajnoki címe, de az utolsó angliai futamon hatalmasat bukott a Ford Focusszal, ezért két ponttal végzett Richard Burns mögött a versenyben. Az autót a baleset után helyre is állították, még versenyeztek is vele, de mostanra visszanyerte az eredeti formáját.

Először a görög Akropolisz Rally-n vetették be a Martini csíkos Focust, ahol a dobogó legfelső fokára vitte McRae-t és navigátorát. WRC futamon már nem ért el a baleset után sikereket, de kisebb brit bajokságokban szép eredményeket hozott a helyreállított autó, nyugdíjazása után pedig olyan eseményeken használták, mint a Goodwood-i Festival of Speed.

Hatalmas siker volt a Ford Focus a kompakt autók között és ez nem volt másképp a raliban sem, ahol a 2,0 literes, turbós négyhengeres motorral és összkerékhajtással, meg persze, a remek pilótával ütőképes volt a technika.

Ez az autó mostanra újra olyan, mint legutoljára 2001-ben és valószínűleg már nem érheti baj, hiszen a 400 ezer dolláros autó egyértelműen gyűjtői darab lett, az autósport történetének tökéletesre csiszolt darabkája, ami körül ott a legenda.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!