Wolfsburgban épül a VW szupermodern villanyautó-gyára

2022.03.07. 08:46

Arról korábban is hallhattunk, hogy a Volkswagen Trinity munkanéven egy minden eddiginél modernebb elektromos autót fejleszt, és úgy néz ki, ehhez teljesen új üzemet is építenek. A cél az lenne, hogy drámai mértékben javítsák a termelékenységet, ezért készül az új típushoz egy teljesen új gyár is, ám ezt, leginkább a szakszervezetek nyomására, a vállalat központi telephelyének otthont adó Wolfsburgban építik fel.

trinity

A tervek szerint az új gyár felépítése 2023-ban kezdődhet, a termelés pedig 2026-ban indulhat. Az első termék egy nagyjából Passat méretű autó lesz, amely állítólag elektromos hajtása ellenére 700 km feletti hatótávot kínál majd egy töltéssel, hardveresen készen áll majd a 4-es szintű önvezetésre, és alighanem a VW márka csúcsmodellje lesz. Ám az igazi kihívás nem az autó megtervezése lesz, hanem a gyártásé, amellyel el szeretnék érni a Tesla berlini üzemének hatékonyságát. Így az új üzemben 10 munkaórával kellene elkészülnie egy-egy ilyen csúcs-autónak.

Egyelőre nemigen részletezték, hogy ezt hogyan tervezik elérni, csak annyit mondtak, hogy kevesebb típusváltozat készül majd, kevesebb fajta alkatrészből, még több automatizálással, és egy új logisztikai koncepcióval. Ezért is építenek új üzemet: állítólag a gyökeresen új koncepció miatt így olcsóbb, mintha egy meglevő gyárat kellene átszerszámozni.

A VW összesen 2 milliárd eurót szán a Trinity kifejlesztésére, bár az évi 250 ezres kapacitású üzemben valószínűleg nem csak ez a típus készül majd, hanem más modellek is, amelyeket a minden korábbi Volkswagen csoportos szabvány paldólemez utódának szánt SSP rendszerre építenek.