Az első Ferrari Testarossa túl szép volt, ezt már lehet használni

2022.03.17. 12:32

Két helyen sérült meg a fényezése a vásárlás óta, az egyik hiba az oldalsó Pininfarina logó alatt van, a másik pedig akkor keletkezett, amikor a tetőre rögzített tartóra próbálta feltenni a biciklijét. Mert ez az 1992-es évjáratú piros Ferrari 512 TR nem egy garázsban álló dísztárgy, hanem olyan autó, amit pontosan arra használnak, amire kitalálták, tehát utaznak vele.

Chris Harris más autóihoz hasonlóan ezt sem óvta mindentől, ahogyan az öreg Citroën Kacsát és a Peugeot 205 Rallye-t is mindig megmozgatja. Nem ez volt az első Testarossája, a korábbi autó szinte makulátlan állapotú gép volt, kevesebb mint 10 ezer kilométerrel az órájában. Az árak már évekkel ezelőtt is meredeken növekedtek, részben ezért is adta el, nem mellesleg az 52 ezer mérföldes autót már sokkal kevésbé fáj használni.

Nem a levegőbe beszél, hiszen a kutyázós kombija egy M5 Touringgá faragott E34 kombi volt, a napi feladatokra pedig egy sárga Porsche 911 GT3 Touring Package-et fog be. Ezzel az 512-essel is az egyik első útja Franciaországba vezetett a családdal és persze, a kutyával. Aztán hangulatos videót forgattak róla.

Kapcsolódó
80 ezer kilométer egy Porsche 911 GT3-assal

80 ezer kilométer egy Porsche 911 GT3-assal

Napi használatra befogni egy hegyes sportautót eszement ötletnek tűnik, de Chris Harris és a 911 GT3 Touring tudja.

Mostanra közel 67 ezer mérföld (majdnem 108 ezer km) van benne és rendszeresen szervizelték ugyan, de hidegben nem ajánlatos kettest kapcsolni a csodálatos, nyitott kulisszás kézi váltóval. Jobbkormányos változat ez, de nagy valószínűséggel nem angol piacra szánták eredetileg. Bézs bőrkárpittal és piros szőnyeggel képen kívánatosan néz ki az utastér, de Harris bevallása szerint nem a világ teteje, az üléspozíció pedig megszokást kíván.

Ettől függetlenül csodálatos autó ez, egy igazi ikon a szélesedő karosszériájával, a korszakot meghatározó rácsozással oldalt. Az 512 TR már az 1984-ben megjelent Testarossa finomított változata, aminél még megmaradt a bukólámpa, míg a második frissítéssel ez eltűnt. 4,9 literes, 180 fokos hengerszögű V12-es motorja 6750-es fordulaton több mint 420 lóerőt ad le, mellé 491 Nm nyomatéka van. 4,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 313 km/óra a végsebessége.

Kapcsolódó
Már gazdagnak lenni sem olyan jó

Már gazdagnak lenni sem olyan jó

Mára már csak hírmondó maradt a gazdagság, az előkelőség, és az erő jelképeiből, a V12-es motorokból. És a maradék is egyre fogy.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!

Az oldalról ajánljuk

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Második legnépszerűbb autó a Tesla
  • Hírek

Második legnépszerűbb autó a Tesla

Megelőzte a Focust.

17 perce
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35