A GMC Hummer után a Cadillac Lyriq a második típus a General Motorsnál, amely már az új, moduláris Ultium platformra épül, és egyben az első sorozatgyártású Cadillac tisztán elektromos hajtással.
![lyriq prodstart](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4238/42381/423815/42381508_7b5385ce4b4cbe45f8a195e5076249d2_wm.jpg)
Ennek megfelelően sokat várnak tőle: a GM vezetése arra számít, hogy az évtized közepére a luxuskategória 36%-át teszik majd ki az elektromos hajtású autók. A Lyriq megrendelései pedig azt mutatják, hogy a villanyautó-vásárlókkal bővíthetik a vásárlókört: állítólag 70%-ban olyanok vásárolták meg a típust, akik korábban más gyártmányokat vezettek.
A GM vezetői szerint a Lyriq-ból akár évi 200 ezer példányt is képesek legyártani, ha a szükség úgy hozza, de talán ennél is lényegesebb, hogy a Cadillac legalább három másik elektromos modellen dolgozik ezen felül: a Celestiq nevű csúcsmodellen, egy nagy, három üléssoros SUV-on, illetve egy kisebb SUV-n, amely a Lyriq-hoz hasonlóan globális modell lehet.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=qkqpdiqkjm/fastid=kzscwwbbqxcxdteqinjisynykamw/nc=0)