Újra felbukkan Magyarországon az MG márka

2022.06.04. 06:27

Ahogy már korábban bejelentették, a Duna Autó az idén megkezdi az MG típusainak forgalmazását Magyarországon. A kínai SAIC érdekkörébe tartozó márka hatféle típusát sorolták fel kezdő kínálatként, bár ezek közül egy még bemutatásra vár.

Az ismert típusok a ZS és a HS SUV-ok benzines változatai, ugyanezek a típusok elektromos hajtással ZS EV és EHS néven, illetve az MG5, amely egy hagyományos kombi elektromos hajtáslánccal. A hatodik autó az MG4 lesz: erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy méretben – és valószínűleg árban is – a Volkswagen ID.3-hoz hasonlítható, szintén tisztán elektromos jármű lesz.

Az MG márkanevet a 2005 tavaszán bekövetkezett felszámolásáig az MG Rover – korábban a BMW, British Aerospace, Rover csoport, British Leyland illetve British Motor Corporation – alkalmazta, majd a maradékok felvásárlása után 2007 óta a kínai Shanghai Automotive, vagy röviden SAIC próbálta visszavezetni az európai piacra. Ez éveken át nem igazán jött össze: a kínai eredet mellett az átlagos árú és képességű, benzines típusokból alig fogyott néhány száz példány évente.

A változást a villanyautók térhódítása hozta az utóbbi néhány év során: az MG ezen a téren sem alkotott kiemelkedőt, viszont úgy néz ki, hogy kevesebb szállítási nehézséggel küzd, mint a konkurencia, így az európai eladások gyors növekedésnek indultak, ennek nyomán pedig a terjeszkedés is beindult: egyre több európai országban nyíltak MG kereskedések.

A választék egyelőre kissé foghíjas, és nem is igazán olcsó: az MG ZS benzinmotorral például ezer híján 6,4 millió forintba kerül majd, ugyanezért villanymotorral szintén ezer forint híján 12 milliót kérnek, a nagyobb termetű, elektromos MG EHS esetében pedig 14,7 millióból adnak vissza egy ezrest. Viszont egyrészt az utóbbi években minden másnak is eléggé elszálltak az árai – hatmillió forint alatt lassan tényleg csak kisautót kapni, alapmotorral – másrészt elég durván megnőttek a várakozási idők a globális alkatrészhiány miatt, így simán lehet, hogy az MG kínálat ezeken az árakon is sikert arat majd itthon.

Egyelőre egy nagyszabású, régimódi márkabemutatót tartottak itthon, emelvényen álló autókkal, az azokat díszítő bőrszerkós fotómodellekkel és az ilyenkor megszokott marketing-túlzásokkal. A márka hazai forgalmazása azonban szeptemberben indul – akkor derül majd ki, hogy a beígért rendkívüli minőségből, biztonságból, és a rövid szállítási határidőkből mennyi bizonyul valósnak.