Belülről előzött, majd kis híján összetörte áldozatát a körforgalom tahója
Az utóbbi időben elég sok videón keresztül nyert bizonyítást, hogy rengeteg hazai autós viszonyul sajátosan az előzéshez, valamint a körforgalmakhoz. Vannak aztán, akik ezt a kettőt kombinálják, mint például februárban egy audis, vagy most az a peugeot-s, akiről a Budapesti Autósok oldala tett közzé videót.
Körforgalomban, jobbról előzött az őrült audis
A hősies előzést követően aztán a körforgalomba éppen behajtó autóval is majdnem találkozott.
Lehetne persze azzal érvelni, ahogyan a kommentekben meg is történik a videó alatt, hogy körforgalomban nem tilos előzni. Ez való igaz, de van azért a KRESZ-ben egy olyan lényeges kitétel is, hogy akkor szabad, ha adottak a feltételek. Márpedig itt egysávos körforgalomról van szó, ráadásul a manővert a forgalomtól elzárt, sávos felfestésű területen kezdi meg a 306-os sofőrje, majd a körforgalom közepén lévő kockaköveket is kihasználja, hogy aztán az első kijáratnál bevágjon a volkswagenes elé.
Mindez egyébként az M86-oson történt, és a teljes képet tekintve akkor sem lenne szabályos, ha többsávos körforgalomban adta volna elő emberünk. Ugyanis a forgalom elől elzárt területre sehol nem szabad ráhajtani, valamint a kereszteződés elhagyása is hagyott némi kívánnivalót maga után.
Forrás: Budapesti Autósok

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Döbbenet! Úgy tűnik, tényleg kirúgja két futam után a szenvedő újonc versenyzőjét a Red Bull!
A Japán Nagydíjon így már Yuki Tsunoda lehet Max Verstappen csapattársa.
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Hírek
Olcsó villanyautóból durva versenygép? Jön a Hyundai Insteroid
Egy Inster alapú versenyautóról mutatott néhány kedvcsináló képet a Hyundai.
- Hírek
Olaszország kedvence volt az öreg Ypsilon, az újjal durván bezuhantak az eladások
A rendkívül gyenge eladásokat valószínűleg több tényező összjátéka okozza.
- Közélet
Ha nem tolatva állsz be a parkolóhelyre, hamar kész a baj!
Az autózásban is el lehet spórolni dolgokat, de könnyen visszaüthet, ha rutinból parkolunk.
- Hírek
Még idén nyáron visszatérhetnek a V8-as Hemi motorok
Egy szivárogtatás szerint három különböző méretben kezdik meg a híres V8-as motorok gyártását.
- Hírek
Ha a Teslának Gigafactoryja van, akkor ez mi?
Óriási gyártóbázis épít a BYD. Már most 60 ezren dolgoznak, élnek ott, de 200 ezerre növelhetik majd a létszámot.
- Hírek
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.
- Hírek
Mi történik, ha 23 ezer liter tej ömlik az útra? Büdös lesz
Egy tartálykocsit vontató kamion felborult Baltimore közelében.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Bréking: Itt a legújabb Nissan Leaf!
A harmadik generáció jelentősen más lesz, mint eddig.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
A Hyundai ráönt egy csomó pénzt az amerikai piacra
A Hyundai és a Kia azt tervezi, hogy a jelenlegi 700 ezer darabos autógyártó kapacitást 1,2 milliósra növeli.
- Technika
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.
- Hírek
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.
- Hírek
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.
- Hírek
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.
- Hírek
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
Jó vagy felesleges ötlet?
- Hírek
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.
- Hírek
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
