Eltüntette 400 milliós, lefoglalt luxusjachtját az orosz oligarcha
Az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciók nemcsak magát Oroszországot érintik, hanem számos orosz oligarchát és pénzembert is. A Mazepin-családot ráadásul egészen érzékenyen, a fiút, Nyikitát a Formula-1-es Haas istálló dobta ki, míg édesapjának, Dmitrijnek a vagyonát fagyasztották be több országban. Így Olaszországban is, ahol egyebek mellett luxusjachtja állomásozott. Csakhogy a hajó nyomtalanul eltűnt.
A lefoglalt jacht Szardínia partjainál horgonyzott, és arra várt, hogy a rendőrség igazolja a tulajdonjogot. Akkor ugyanis megtörténhetett volna a tényleges elkobzás, ám órákkal azelőtt, hogy a hatóságok ezt megtehették volna, az Aldabra nevet viselő, mintegy egymillió eurót (azaz bő 400 millió forintot) érő, 22 méter hosszú hajó egyszerűen eltűnt.
Úgy tudni, Mazepin egy külföldi céget bérelt fel, hogy intézzék az Aldabra ügyét, ez a vállalat pedig egy olasz kapitányt bízott meg azzal, hogy hajózzon el vele. Fölöttük most egy félmillió eurós bírság lebeg, noha azt állítják, fogalmuk nem volt arról, hogy a jacht szerepel a szankciós listán, így hát azt sem tudták, illegálisan mozdítják el a helyéről.
Nyoma mindenesetre sehol nincs, úgy fest, szellemhajóval van dolguk a rendőröknek. Sem a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet adatbázisában nincs regisztrálva, sem más, nyilvánosan elérhető tengeri nyomkövető webhelyeken nem bukkant fel. Annyit tudni, hogy talán egy tunéziai kikötőt érintett, ám jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.
A fotó és a címlapkép illusztráció, mivel az Aldabráról gyakorlatilag sehol nem lehet képet elérni. A cikkben szereplő fotón Alekszej Mordasov szuperjachtja látható, amelyről korábban írtunk. Itt érdemes elolvasni azt a cikket is: