A Mansory megcsinálta a kétajtós Mercedes G-t, 900 lóval

2023.02.28. 14:21

Ez itt a Mansory Gronos Coupé Evo C, és kvázi mindegy, hogy mit gondolunk róla. Eladnak belőle nyolcat, és valahol értékelni kell, hogy egy Grazban eleve manufakturális körülmények közt hegesztett Mercedes G-osztályt Németországban szétvágnak, majd valahogy ez lehet a mutatvány vége.

MANSORY-GRONOS-COUPE-EVO-C-08

2015-ben, tehát immár nyolc éve Genfben leírtam, hogy a Mansory Sahara Edition G-osztály a maga sólymos-terepmintás dizájnjával egy telitalálat. Tartom is, legalábbis bármilyen rendes sivatag közelében, a nyolcvanas évek stílusa pedig amúgy is tartós reneszánszát éli.  Ám mi egy ötajtós Közel-Kelet különkiadás az immár hátrafelé nyíló két ajtóval szerelt, színjátszós fényezésű Gronos Coupé Evo C-hez képest? A nagy semmi!

Kétajtós G-osztály valójában egészen 2022-ig létezett, hiszen a W461 katonai verziója ilyen sokáig húzta a 2018-tól kizárólag ötajtós SUV-ként gyártott lakossági W463 mellett. A Mansory viszont épp ebből az újabb, nagyobb, kényelmesebb és nehezebb G-osztályból csinál coupét, mert a Mercedes elfelejtett ilyesmivel foglalkozni.

Fontos nem feledni, hogy a Lamborghini sem csinált kétajtós Urust, így ezt a helyzetet is a Mansory mérnökeinek kellett megalkotniuk. Rendes nagyvállalkozó viszont csakis G-osztállyal jár, úgyhogy a Mansory továbbra sem rest számos alternatívát ajánlani.

Az ötajtós SUV átalakítása az ajtók leszerelése után a B-oszlopok hátratolásával kezdődik, hogy elférhessenek az immár fordítva zsanérozott és hosszabbított ajtók. Természetesen át kell helyezni a kilincseket is, hogy a művelet végén az átalakítás szinte észrevehetetlen legyen.

Szinte észrevehetetlen is, hiszen a fényezés neve ‘Fludium chrome atmosphere’, a lóerők száma 900, a nyomaték pedig 1200 Nm, mert annyit még pont elbír a váltó is. A kerékméret emellé 295/30 R24, mivel a 22-col ciki, a 23-as egy fokkal jobb, de az igazi mégis az egyedi 24-es szett. A Mansory legjobb vicce viszont az átlagfogyasztás, ami papíron 14.7 liter / 100km.

Biztos segíti a hatékonyságot az a rengeteg szénszálas elem, meg a fekete eloxált aluminium díszítések a több hektárnyi fehér bőr tengerében.

Ha beleülnél ebbe a csodás kétajtós G-Wagenbe, ezen a linken megteheted a Mansory interaktív honlapján.