804 kilométeres hatótávval érkezik a RAM elektromos pickupja

2023.04.06. 12:33

Elektromos pickup koncepciót villantott a RAM még év elején, melyre sokan felkapták a fejüket, nemrég pedig bemutatkozott a tanulmány ihlette sorozatgyártású modell is, a RAM 1500 REV, mely brutális hatótávot és teljesítményt ígért.

RAMEV-MAIN i 0

Bár a RAM a vetélytársakhoz képest később rukkolt elő saját elektromos platósával, a gyártó szerint ez előnyükre vállt, hiszen így volt idejük egy jobb, kiforrottabb termékkel előállni. Ennek megfelelően az 1500 REV piacvezető, 500 mérföldes (804 kilométer) hatótávval érkezik, egy egészen brutális, 229 kilowattórás akkumulátornak köszönhetően. Akinek ennyi nem kell, választhatja a 168 kilowattórás, 350 mérföld (563 kilométer) hatótávú változatot is, aki viszont még többet akar, megvárhatja a hatótávnövelő belső égésű motorral szerelt verziót is, mely valamivel később érkezik.

RAMEV-02 i

A hatótáv mellett a teljesítmény adatok is impresszívek. A RAM 1500 REV 654 lóerős, és 840 Nm nyomatékkal bír, így 4,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Ezen kívül akár 60 centiméter magas vízen is átgázolhatunk vele, a maximális vontatási kapacitás pedig kicsivel több, mint 6,3 tonna.

RAMEV-01 i

A RAM 1500 REV még februárban, egy Super Bowlos reklámban tűnt fel először, és akkora érdeklődést generált, hogy azon még a gyártó is meglepődött: a foglalható mennyiség három nap alatt elfogyott. Az elektromos pickup várhatóan 2024-ben érkezik az első vevőkhöz.

Forrás: autonews.com