Sejtelmes képeken az új Skoda Superb és Kodiaq

2023.04.26. 11:05

Tegnap a Skoda ismertette jövőre vonatkozó terveit és elképzeléseit, melyek között szerepel a csúcsmodell Superb, illetve az akár hétüléses SUV, a Kodiaq új generációja is. A Cseh gyártó most ezekről osztott meg néhány információt illetve kedvcsináló képet.

A Superb mindig is szoros rokonságban állt a Volkswagen Passattal, így miután kiderült, hogy utóbbi új változata csak kombiként érkezik, a Skodánál is kérdéssé vált a szedán jövője. A csehek azonban megerősítették, hogy a Superb továbbra is mindkét kivitelben elérhető lesz. A negyedik generációs modell a gyártó szerint „új sztenderdeket állít fel a kényelem és a tágasság terén."

Ami a Kodiaqot illeti, a Skoda nagyméretű modelljei a jövőben lágy-hibrid mellett konnektoros hibridként is elérhetőek lesznek, így minden bizonnyal az SUV új inkarnációjának is lesz ilyen változata. Hangzatos ígéretekből itt sem volt hiány: a Skoda szerint a Kodiaq „magasabb szintre emeli a biztonságot, a technológiát és a sokoldalúságot."

Mindkét új modellre igaz, hogy jó eséllyel ezek lesznek az adott típusok utolsó generációi, amiket még belső égésű motorokkal árul a gyártó. További részleteket külön rendezvények keretében ígért a Skoda. Az új Superb és Kodiaq még idén év végén, vagy 2024 elején érkezhet a kereskedésekbe.