Jaj de cuki, őrült aranyos, kell hát az új Topolino
Tudtuk, hogy a Stellantis márkák közül a Citroën után az Opel és a Fiat is kihasználja majd, hogy egy mobilvécé előállítási költségeivel lépést tartva is lehet autót gyártani. Mopedautót, a fiatalok és a városi harcosok kedvenc négykerekű elektromos kiegészítőjét. Vagyis immár az Ami és a Rocks-e mellett a Topolinót, Fiat emblémával.

Az olasz verzió talán nem teljesen váratlanul szebb lett, mint a monacói szerpentineken kissé instabilnak bizonyuló francia, vagy éppen a sokak által már el is feledett német kiadás. Persze mind Marokkóban készül. Ráadásul ha valaki teljesen nyitott Citroën Ami-re vágyott, eddig le kell vadásznia a limitált kiadású Buggy verziót. Ám most végre itt a Fiat Topolino.
Olyan népszerű, hogy készül még 1000 elektromos My Ami Buggy
A Citroën nem bír magával, hisz az előző körben volt, aki 3 perc alatt lebonyolította a vásárlást. Az Ami Buggy tehát kell.
Egyetlen képet kaptunk róla. Ellenben az eredeti Fiat Topolinóról van több is. A prototípusról, majd a sorozatgyártottról is, mely persze hivatalosan a Fiat 500 Topolino. 569 köbcenti, 13 vagy 16 lóerő, a háború miatt 19 éves gyártási ciklussal.
Vírus volt, nem autó
Olcsó, kicsi, egyszerű népautónak szánták, mégis lett belőle kőkemény versenykocsi, furgon, mentő, strandjármű és milliomos-taxi is. Ha úgy vesszük, ötvenhárom évig élt.
A típus Európában megváltoztatta a közlekedést, bő két évtizeddel a Mini előtt. Sőt, a Fiat 500 is csak 1957-ben jött ki, pont a Topolino utódjaként.
Az új talán nem fut majd ekkora karriert, ám hogy jogosítvány nélkül is vezethetik majd bizonyos országokban a fiatalok, elég nagy piaci előny. Itthon az ilyen elektromos járművek mezőnyében játszik a kínai-olasz Yoyo is, miközben az Ami egyelőre nem kapható.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

