A taxisok is megszólaltak a biciklisávos cölöpök ügyében

2023.08.14. 10:48

Ha a valódi szándéka a fővárosnak arra irányult, hogy jól elkülönítse a kerékpárosokat, rollereseket a közúti forgalmi sávok szűkítésével, és úgy, hogy emellett minden egyéb jármű számára megakadályozza azok használatát, akkor ezt sikernek könyvelhetik el, de ezzel az intézkedéssel csak tovább fokozzák a közúti járműforgalmi dugók kialakulását – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke.

Metál szerint már most tapasztalható, hogy sokkal nagyobbak a dugók, mint korábban. A taxisokvilága.hu-n pedig arról beszélt, hogy az „oszlopokkal is védett és szűkített kerékpársávok inkább balesetveszélyesek”.

Mint részletezte, emiatt a közüzemi járművek, betegszállítók, áruszállítók nem tudnak megállni az érintett területeken az adott időszakra, helyette egy autós sávot kénytelenek feltartani.

Pollereken áll a bál

Az egésu poller-ügyet az Országos Mentőszövetség kezdte egy poszttal múlt héten, amiben arról panaszkodtak, hogy azok túl keskenyek a parkoláshoz, valamint az oszlopok is nehezítő tényezők. Erre a posztra később a főpolgármester kabinetfőnöke is reagált. Az Index pedig Balogh Samuval közösen megmérte, hogy a biciklisávot elválasztó cölöpök és a járda között elférnek-e a mentőautók. Arra jutottak, ha szűken is, de igen.

Majd később a Mandiner felkereste a mentősök szóvivőjét, Győrfi Pált aki többek között azt mondta, hogy a cölöpök miatt a többi kocsi sem tud lehúzódni, amikor a szirénázó mentőautó feltűnik, pedig ez nagyon fontos a mentő haladása szempontjából.

Győrfi egyúttal jelezte, hogy szeretné a sajtón keresztüli üzengetést befejezni és átalakítani egy konstruktív, szakmai egyeztetéssé. Ennek érdekében a mentőszolgálatot és a Budapest Közút képviselőit szeretnék egy asztalhoz ültetni.