4,5 év helyett csak 3 évig fejlesztené modelljeit a Volkswagen

2023.09.06. 16:09

Kai Grunitz, a Volkswagen technikai igazgatója nemrég elmondta: nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy jelentősen lecsökkentsék az autóik fejlesztéséhez szükséges időt. A német autógyártó nagyhatalom jelenleg 54 hónap alatt jut el az első vázlatoktól egy új modell piacra dobásáig, ám a teljes folyamatot 36 hónapra redukálnák.

„A kínai versenytársakat látva egyértelmű, hogy meg lehet csinálni. Konkrét ötleteink is vannak, hogyan." – mondta Grunitz. Ami az ötleteket illeti: a megoldás elsősorban kevesebb „terepen végzett", utcai teszt lehet. Nagy előrelépés volna például, ha három helyett egyetlen év alatt letudnák a téli próbákat. A Volkswagennek ehhez új szimulációs eszközökre és eljárásokra lesz szüksége, melyekkel részben kiválthatók az ilyen időigényes tesztelési folyamatok.

DB2023AU01016 large



Mindez persze minőségi kockázatokkal is jár, ám ezzel Grunitz is tisztában van. „A kockázat, hogy a fejlesztési fázis elején nem fogod tudni, hol fogsz kikötni. Nekünk Németországban egyértelmű elképzeléseink vannak arról, mit akarunk, és nem szeretnénk kockázatokkal belekezdeni egy fejlesztési folyamatba. Minden vállalkozásban vannak azonban kockázatok. A kínai vetélytársaink nagyon rugalmasak. Ha valamivel probléma akad, találnak rá megoldást. Nekünk is ezt kell csinálnunk Németországban. Más megközelítés, de lehetséges, abszolút lehetséges." - mondta a vezető.

Mindez annak tükrében különösen érdekes, hogy Oliver Blume, a Volkswagen-csoport vezérigazgatója szerint a kínai autógyártók európai terjeszkedése nem jelent fenyegetést az itteni márkák számára.

A fentieken kívül a Volkswagen szorosabban együttműködik majd a beszállítóival, hogy közösen fejlesszenek új technológiákat és ötleteket ahelyett, hogy az autógyártó egyedül próbálkozna.

DB2023AU01004 large



Grunitz fogadkozott: nem fognak olyan minőségi problémák előfordulni, mint például az ID. 3 esetében, bár abban még ő sem biztos, hogyan lehet ezt biztosítani. „Ez a kihívás maga. Nem fogunk többet olyan autókat az utcára küldeni, mint a nyolcas Golf vagy az ID. 3, melyek több ezer hibát zúdítottak a fogyasztóinkra. A kérdés, hogy hogyan lehet úgy csökkenteni a tesztek számát, hogy közben a minőségi szintek felett maradtunk." - zárta Grunitz, aki szerint a jövőben érkező ID. 2 már az új, rövidített eljárással készül.