A BMW X6 ellen indul harcba a Genesis GV80 Coupe
A Genesis még áprilisban, a New York Auto Show-n mutatta be a GV80 Coupe koncepciót, melyről már akkor lehetett tudni, hogy egy későbbi tömeggyártott modellnek ágyaz meg. Úgy tűnik, a Hyundai luxusmárkájának malmai gyorsan őrölnek, hiszen kevesebb mint fél évvel később be is mutatkozott az SUV gyártásérett változata, amelyet a BMW X6 és a többi kupé-SUV riválisának szánnak.
A GV80 Coupe gigantikus, 20 és 22 colos felniken gurul, amelyek egyedül ehhez a modellhez érhetőek el. Ezen kívül látványos részlet még a hátsó szélvédő tetejénél elhelyezett sportos légterelő és a legmagasabb felszereltségű változat négy kipufogója is. Az érdeklődők 13 színből választhatják ki saját példányuk fényezését, melyek között a Bering Blue nevű árnyalat a felnikhez hasonlóan exkluzív.

Az autó műszerfalát egy hatalmas, 27 colos kijelző uralja, ami műszeregység és infotainment képernyő is egyben. A prémiumérzetet tovább növeli a kéttónusú kormány, a valódi fa és alumíniumbetétek, valamint az ötféle színben elérhető bőrkárpit is.
A GV80 Coupe külső dimenziói is igen impresszívek: a hossza 4965, a szélessége 1975, míg a magassága 1710 milliméter, ezekhez 2955 milliméteres tengelytáv társul.
Ami a hajtásláncot illeti, a modell háromféle motorral érhető el: az alapváltozat egy 2,5 literes turbós sornégyes 300 lóerővel, amit egy 3,5 literes ikerturbós V6-os követ 375 lóerővel, míg a csúcsot ugyanezen motor 409 lóerős változata jelenti.
A Genesis GV80 Coupe október 11-től már megvásárolható lesz Dél-Koreában, a modell által bevezetett frissítéseket pedig az alap GV80 is megkapja majd.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
