Az EV2 a Kia eddigi legolcsóbb villanyautója lesz

2023.10.13. 06:16

Bár a Kia ma már két új villanyautót is bejelentett, a mutatós négyajtós szedán EV4, valamint a kompakt SUV EV3 mellett készültek még egy meglepetéssel: 2026-ban jön az eddigi legkisebb villanyautójuk, az EV2.

Azon kívül, hogy kicsi és olcsó lesz, a modellről egyelőre nagyon kevés konkrétumot tudunk. Lehet akár egy szuperkompakt SUV, vagy egy klasszikusabb ötajtós csapotthátú is, mely a Kia Rio örökségét vinné tovább az elektromos érába.

Ho-Sung Song, a Kia CEO-ja az Autocar kérdésére elmondta, hogy az EV2 „nagyon egyedi és fontos modell lesz az európai piacon", hiszen a megfizethető villanyautók „nagyon fontosak" a Kia számára.

IMG 0120


A gyártó még korábban elmondta, hogy a ma bejelentett új modelljei a 30 000 és 80 000 ezer dollár (11 millió és 29 millió forint) közötti árkategóriában érkeznek majd, az EV2 pedig minden bizonnyal a kisebb számot képviseli. Mindez azt is jelenti, hogy a modell valamivel drágább lehet, mint a 25 000 euró (9,6 millió forint) alá belőtt riválisai, mint a Volkswagen ID.2, a Renault 5, vagy a Citroen e-C3.

Bár hivatalos információk még a műszaki háttérről sincsenek, az EV2 várhatóan a gyártó jól bevált E-GMP platformjának egy rövidített változatát használhatja. Bár ez egy- és kétmotoros konfigurációkat is támogat, a mérnökök várhatóan előbbi mellett teszik le a voksukat, elvégre kicsi és olcsó modellről beszélünk. Ennek megfelelően a kisebb, 58 kilowattórás akkumulátor szintén logikus választásnak tűnik.

Az EV2-t 2025-től kezdődően Szlovákiában gyártják majd, az első példányok pedig 2026-ban landolhatnak a kereskedésekben.