Az átfedéses tesztben négy kisteherautóból három gyenge eredményt ért el. Korábban az SUV-k is leszerepeltek.
Az amerikai piacon nagy a kereslet a pickupok iránt, ezek a kisteherautók méretük és masszív felépítésük miatt biztonságosnak látszanak, ám egy friss biztonsági teszt szerint ez nem jelenti azt, hogy meg tudják védeni valamennyi utasukat. Sőt, messze nem olyan biztonságosak, mint amilyennek tartják ezeket – derült ki az amerikai Közlekedésbiztonsági Biztosító Intézet (IIHS) legfrissebb tesztsorozatából, amelyről a Jalopnik is beszámolt.
A törésteszten a Ram 1500, a Ford F-150, a Toyota Tundra és Chevrolet Silverado idei verziója szerepelt és a végeredmény szerint nem kínálnak kellő védelmet a hátsó üléseken ülőknek. Utóbbi utasok ugyanis nagyobb eséllyel szenvednek sérüléseket egy balesetnél, mint a vezető, illetve az anyósülésen ülő utas. Az évek során egyre erősebbé vált karosszériák és a légzsákok az utóbbiakat védik leginkább. Az említett autókat az IIHS kétféle karambolszituációban vizsgáztatta. Az egyik az úgynevezett moderate overlap nevű teszt, amelynek során az autó 65 km/h-s sebességgel ütközik egy a szélességének 40 százalékáig benyúló alumínium tömbnek. Ez olyan hatással jár, mintha egy vele szembe jövő, hasonló sebességű autóval ütköznének féloldalasan. A frontális ütközéssel szemben az autó ebben az esetben meg is pördül az ütközés nyomán.
A másik töréstesztben az oldalvédelmet nézték. Az újdonság a tesztben, hogy az IIHS legalább olyan alaposan vizsgálja a hátsó ülésre helyezett próbabábukat, mint az elsőkön "ülőket". Nem szabad elfelejteni, hogy a gyermekek általában a vezető mögött ülnek.
Az átfedéses tesztben mind a négy modell "gyenge", kvázi rossz minősítést kapott. Az oldalsó védelemre pedig csak a Toyota nem kapott gyenge pontszámot, igaz, ez a pickup is csak "marginális" osztályzattal zárt. Az oldalvédelemben viszont jobb eredmények születtek: a Ford, a RAM és a Toyota pickupja "jó" osztályzattal végzett, a Chevroletet pedig megfelelőnek találták.
A legsúlyosabb sérülésforrás a hátsó üléseken ülők esetén abból fakad, hogy becsúszhatnak a biztonságiöv alá, ami extrém nyomással terheli meg a mellkasukat. További hiányosság lehet, hogy mivel nincs előttük légzsák, beverik a fejüket az első ülésekbe, illetve a pördülés miatt az oldalablakba. Csak a Toyota Tundrában voltak olyan ülések és biztonsági öv, amely megfelelően a helyén tartották a hátsó üléseken utazó próbabábukat.
A hátsó ülések az SUV-kben is problémásak
Korábban az IIHS az SUV-ket is vizsgáztatta az új módszerrel, amelynél a hátsó üléseken is volt próbababa, az a teszt is csúfos eredményt hozott.
A Toyota RAV4-es elfogadható eredménnyel végzett, az Audi Q3-as, a Nissan Rouge és a Subaru Forester elégséges eredményt ért el. A Buick Encore, a Chevrolet Equinox, a Honda CR-V, a Honda HR-V, a Hyundai Tucson, a Jeep Compass, a Jeep Renegade, a Mazda CX-5-ös és a Mitsubishi Eclipse Cross leszerepelt a teszten.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
