Meglepett, hogy ki restaurálta ezt a Ford GT40-et
Egyike a harminc gyárilag is utcára szánt, így kevesebb légbeömlővel megszórt GT40-nek. Mk1, tehát 1966-os, ám majdnem harminc éve egy tulajnál pihent. 57 év alatt 21 632 kilométer került bele, most pedig eladó lesz Floridában. Méghozzá úgy, hogy nem más pofozta valószínűleg a gyárinál is jobb állapotúra, mint a Ruf, a híres Porsche-átépítő és autógyártó Pfaffenhausenben. Más kérdés, hogy 27 évvel ezelőtt.
Februárban a Mecum szokásos floridai évnyitó árverésén kelhet majd el, és egy ilyen eleve utcai, ám mégis a versenyautós dinamikával és formákkal megáldott eredeti GT40 Mk1 vastag pénztárcát kíván majd. Helyén az épített 289 köbhüvelykes V8 a Weber karburátorokkal, a ZF megbízható ötsebességes váltója, és persze az elmaradhatatlan Borrani küllős kerekek is.
Egyszerűek, gyorsak, és mintha a hatvanas években lennénk Ford és GM technikával
Amerika odapirít az angoloknak két új klasszikus és elérhető árú pályaautóval.
Hiába a jobbkormányos felépítés, a váltókar az irdatlanul széles, az egyik benzintankot is rejtő küszöbnél, a sebességmérő pedig a baloldalt a távolban, hiszen a tempó lényegtelen a fordulatszámmérő mutatójának pillanatnyi állásához képest.
Ez a GT40 Mk1 viszonylag újkorában még az ex-Scuderia Ferrari versenyző Umberto Maglioli garázsában is megfordult, ám az elmúlt harminc évet egy másik szerencsés gyűjteményében töltötte. És hogy ennyi év után mitől lesz igazán kívánatos egy teljesen hibátlan, nem versenyzett és soha meg sem tört sportautó? Mondjuk attól, ha Alois Ruf csapata restaurálta.
A Motor1 kérdezett rá a Rufnál, mivel tőlük mindenki csak Porsche-alakú dolgokat vár. A válasz: 1996-ban egy különleges ügyfelük kérésére az összes autóját restaurálták, és bár ritkaság, a Ruf képes a Porschékon túl is munkához látni. Erre mondják, hogy van az a pénz, a szakértelem pedig kérdésen felül állt már akkor is.
Néhány éve jártam a Ruf műhelyében, valóban elképesztő hely.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
