Az elektromos korszakban sem maradunk kicsi, olcsó, sportos Hyundai nélkül

2023.12.13. 06:13

A Hyundai N modelljei a legizgalmasabb belsőégésű motoros hot hatch-ek közé tartoznak, melyekre a vállalat joggal büszke. Már azt is tudjuk, hogy az N jelölés a gyártó elektromos modelljein is visszaköszön majd: az Ioniq 5 N hamarosan megérkezik, az első beszámolók szerint pedig egészen fantasztikusan sikerült.

Egy dolog azonban biztos: nem lesz olcsó. Szerencsére úgy tűnik, a Hyundai egy kisebb és megfizethetőbb modellt is tervez – legalábbis erre utalnak Albert Biermann, a vállalat volt fejlesztési vezetőjének szavai. „Egy kis, elektromos N-autó egy olyan valami, amit meg kell építenünk. Máskülönben cserben hagyjuk a vásárlóinkat. Le kell tennünk az asztalra valami kisebbet és megfizethetőbbet." – mondta a műszaki tanácsadóként jelenleg is a gyártónak dolgozó Biermann.

hyundai-ioniq-5-n-debut-goodwood-2023-warehouse-detail-spoiler w


A szakember rögtön kitért az ilyen modellekkel kapcsolatosa kihívásokra is: „Ha egy N-autóról beszélünk, azt pályán is akarod használni – akár 15 vagy 20 percen át. Ha rámész a 400 voltra, megduplázod a feszültséget, és megnégyszerezed a hőelvezetési igényt. A hatékonyság rossz. Ha egy i30-féle autóra gondolsz, a 400 volt nem megfelelő." Ezek alapján az Ioniq 5 N-ben is megtalálható 800 voltos architektúra használata valószínű.

A kicsi, olcsó elektromos N-modell várhatóan nem a közeljövőben érkezik. Előtte még jó eséllyel megkaphatjuk az Ioniq 6 teljesítményorientált változatát, de egy esetleges Kona N sem tűnik kizártnak.