Nem is kérdés, hogy XX. század egyik legfontosabb autója volt a Ford T-modell: az 1900-as évek elején minden addigi autónál elterjedtebb volt, tömegek számára tette lehetővé az autózást.
Ennél a típusnál vezették be a gyártósorokat, így több, mint 15 millió darabot tudtak belőle legyártani 1908 és 1927 között. Ez a példányszám még ma is bődületesen nagynak számít.
Ez az időszak azonban nagyon régen volt, a legfiatalabb T-modell is 96 éves, a legöregebb pedig már 115. Ebből kifolyólag a hatalmas volumen ellenére is nagyon kevés T-modell maradt fenn, ezek közül még kevesebb a működő.
Szerencsére vannak még lelkes rajongók, akik életben tartják ezt a vén legendát. A Merlins Old School Garage Youtube-csatornájára került fel egy hosszú – és érdekes – videó egy 1915-ös évjáratú T-modellről, aminek az egyértelmű csúcspontja az, amikor lemérik a teljesítményét.
A Ford 2,9 literes, sornégyes motorja 108 éve elméletileg 20 lóerős csúcsteljesítményt tudott, ami 64 és 72 km/h közötti végsebességhez volt elég, kiviteltől függően. Ez a konkrét példány 13,1 lóerőt tudott, de sokkal érdekesebb, hogy ehhez tisztességes, 122 Nm-es csúcsnyomaték is társult.
Ezek keréken mért adatok, így ha figyelembe vesszük az öreg és vélhetően nem túl hatékony hajtást, simán lehet, hogy főtengelynél megvan a 20 lóerő. Mindez igen impresszív egy olyan autótól, ami még 100 évnél is öregebb.
Forrás: Merlins Old School Garage / Youtube