Csalással, hazugsággal és emberéletek veszélyeztetésével vádolják a Teslát

2023.12.29. 13:49

A Reuters egy maratoni hosszúságú, dörgedelmes cikket jelentetett meg nemrég, melyben kiszivárgott belsős dokumentumokra hivatkozva csalással, hazugsággal és emberéletek veszélyeztetésével vádolja meg a Teslát. A sajtóorgánum szerint az amerikai villanyautó-gyártó évek óta titkolja, hogy modelljei komoly felfüggesztés problémákkal küzdenek, az ebből fakadó javítási költségeket pedig az autók tulajdonosaival fizetteti ki.

A Reuters egy Shreyansh Jain nevű Tesla tulajdonos példáján keresztül illusztrálja a helyzet komolyságát. A férfi 2023-ban egy teljesen új Model Y tulajdonosa lett, melynek állítása szerint alig 185 kilométer megtétele után összerogyott a jobb első felfüggesztése egy lassú kanyarvétel közben. A javítás 14 ezer dolláros (4,8 millió forint) költségét ráadásul a tulajdonosra terhelte a Tesla, mivel szerintük a felfüggesztés már korábban megsérült a tulajdonos hiábja miatt.

updated-tesla-model-3-headlamps

A Reuters szerint "Shreyansh Jain csak egyike annak a több tízezer Tesla tulajdonosnak, akik korai felfüggesztés- és kormánymű meghibásodásokat tapasztaltak." A cikk többek között azt is állítja, hogy a Tesla legalább hét éve próbálja eltussolni a teljes modellpalettát érintő gondok komolyságát. Annak ellenére, hogy a felfüggesztés egyes problémás alkatrészeit - mint a lengőkarok, stabilizátor rudak, féltengelyek és kormányrudak - a gyártó többször is áttervezte, az ezekkel kapcsolatos problémákat sosem ismerte el.

Ennek oka a Reuters szerint az, hogy a Tesla rengeteg pénzt veszít a garanciális szervizelések miatt. A lap információi alapján 2019 első negyedévében a gyártó szervizhálózata 263 millió dolláros veszteséget termelt, mely több mint duplája az ugyan erre az időszakra jutó, 139 millió dolláros profitnak.

Bár a Tesla általában nem reagál a fentiekhez hasonló vádakra, az autógyártó most egy X-en közzétett nyilatkozatban mégis megfolamazta saját álláspontját. Eszerint a Reuters cikke súlyosan félreveztő, és rengeteg hiányos és bizonyíthatóan téves információt tartalmaz.

Bár a felfüggesztésekkel kapcsolatos korábbi problémákat a gyártó nem tagadja, a közlemény kiemeli, hogy a Reuters cikke által is említett 120 ezer javítási munka túlnyomó többségét garanciális ügyintézés keretében rendezték.

A Tesla arra is rávilágít, hogy Shreyansh Jain, - a második bekezdésben taglalt - esete sem egészen úgy történt, mint ahogyan azt a Reuters állítja. Minden Tesla modell rendelkezik ugyanis feketedobozzal, mely menet közben számos telemetria adatot rögzít, az autót ért erőhatásokat is beleértve. Ennek elemzése során kiderüt, hogy Shreyansh Jain Teslájában bizonyíthatóan egy korábbi baleset hatására sérült meg a felfüggesztés. Az ebből fakadó garanciavesztésről a gyártó értesítette a tulajdonost.

"Egyetlen vásárló egyoldalú verzióját az összes vásárló benyomásaként tálalni hibás, és félrevezető képet fest a Tesláról. A valóság az, hogy minden dühös vásárlóra több száz olyan jut, aki imádja a Tesláját és lelkesen vásárolná újra. A számok nem hazudnak, ami a fogyasztói elégedettséget és a megismételt vásárlásokat illeti." - állítja a Tesla.

updated-tesla-model-3-taillamps

Tény, hogy a korai Teslák felfüggesztésével valóban akadtak gondok, - különsen, ami a Model S és Model 3 típusokat illeti -, ezeken viszont azóta úrrá lett a gyártó. Ezt némi szkepticizmussal a Reuters cikke is említi. 

Szintén sokatmondó, hogy a Tesla eddig minden megtagadott garanciális csere miatt indíott peres ügyben bizonyítani tudta, hogy a meghibásodás a tulajdonos hibájából, nem rendeltetésszerű használatból fakadt.