Sávokon keresztül tolatgatott, mert elnézte a lehajtót az M3-as autópályán
Ezerszer ellőtt klisé, hogy az autópálya veszélyes üzem, de látszólag mégsincs ezzel mindenki tisztában. Főleg az az opeles nem, aki sávokat átívelő tolatásba kezdett, miután elnézte a lehajtót.
Egy autós haladt az M3-as autópályán Debrecen irányába, fedélzeti kamerája előre és hátra is rögzítette az utat. Nem volt sűrű a forgalom, de azért voltak körülötte mások is, akik miatt könnyebben észrevehetett egy féleszű opelest. Ahogy odaért, előtte már hevesen fékeztek, és ő is kénytelen volt minél jobban az elválasztókorlát felé húzódni.
Egy szürke Opel Corsa sofőrje ugyanis látszólag magasról tojva maga körül mindenre, tolatásba kezdett a külső sávban, és közben átgurult a belsőbe is. Innen tolt egy jobbra előrét és a forgalomra merőlegesen eltűnt a lehajtón. Valószínűleg nem sorolt ki időben és így próbált korrigálni ahelyett, hogy biztonságosan lemegy a következőn.
Azt gondolom, nincs értelme egyenként taglalni, hogy egy bőven 100 km/h feletti forgalomú autópályán miért nem fékezünk állóra és állunk neki Y-ozni. Remélhetőleg a videó eljut majd olyan körökbe, ahol a sofőrt számonkérik a manőverért. Nem biztos, hogy annak, aki erre képes, helye van a forgalomban.

Az oldalról ajánljuk
- Közélet
Ha nem tolatva állsz be a parkolóhelyre, hamar kész a baj!
Az autózásban is el lehet spórolni dolgokat, de könnyen visszaüthet, ha rutinból parkolunk.
- Hírek
Ha a Teslának Gigafactoryja van, akkor ez mi?
Óriási gyártóbázis épít a BYD. Már most 60 ezren dolgoznak, élnek ott, de 200 ezerre növelhetik majd a létszámot.
- Hírek
Olcsó villanyautóból durva versenygép? Jön a Hyundai Insteroid
Egy Inster alapú versenyautóról mutatott néhány kedvcsináló képet a Hyundai.
- Hírek
Olaszország kedvence volt az öreg Ypsilon, az újjal durván bezuhantak az eladások
A rendkívül gyenge eladásokat valószínűleg több tényező összjátéka okozza.
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Hírek
Döbbenet! Úgy tűnik, tényleg kirúgja két futam után a szenvedő újonc versenyzőjét a Red Bull!
A Japán Nagydíjon így már Yuki Tsunoda lehet Max Verstappen csapattársa.
- Hírek
Még idén nyáron visszatérhetnek a V8-as Hemi motorok
Egy szivárogtatás szerint három különböző méretben kezdik meg a híres V8-as motorok gyártását.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.
- Hírek
A Hyundai ráönt egy csomó pénzt az amerikai piacra
A Hyundai és a Kia azt tervezi, hogy a jelenlegi 700 ezer darabos autógyártó kapacitást 1,2 milliósra növeli.
- Hírek
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Technika
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.
- Hírek
Mi történik, ha 23 ezer liter tej ömlik az útra? Büdös lesz
Egy tartálykocsit vontató kamion felborult Baltimore közelében.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Bréking: Itt a legújabb Nissan Leaf!
A harmadik generáció jelentősen más lesz, mint eddig.
- Hírek
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
Jó vagy felesleges ötlet?
- Hírek
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.
- Hírek
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.
- Hírek
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.
- Hírek
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
- Hírek
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.
- Hírek
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
